A pártok továbbra is szeretik a pénzszórást

Röpködnek a százmilliárdok az ellenzéki pártok választási ígéreteiben, ha terveiket megvalósítanák, csúnyán elszaladna a költségvetési hiány és megugrana az aállamadósság – számolta ki két civil szervezet. A Mit választunk? projekt beárazta a választási ígéreteket, hogy segítse a választók döntését.

Olyan választás előtt állunk, ahol nem tudhatjuk, mennyibe kerülnek és mivel járnak a legnagyobb esélyes (a Fidesz) ígéretei. Ellenfeleinek vállalásai pedig több ezer milliárd forintot emésztenek fel. Két civil szervezet, a Transparency International (TI) és a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest (KFIB) a rossz tapasztalatok miatt vállalkozott arra, hogy beárazza a pártok ígéreteit.

A rendszerváltás óta a hatalomra került pártok vagy betartották a választási ígéreteiket, és fenntarthatatlan pályára állították a költségvetést, vagy nem tartották be, és ezzel elveszítették a szavahihetőségüket. Vagy nem is készültek fel a kormányzásra – indokolta Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója a kezdeményezés bemutatásakor, miért lenne fontos, hogy a választók tisztában legyenek a választás következményeivel.

Mostanra a mintegy 500 kampányígéretnek durván a felét tudták beárazni, ezek közül pár példa: az MSZP intézkedései hatására 2015-ben rögtön kilőne a hiány 8-9 százalék körüli szintre. Ehhez társulna ugyan egy valamivel magasabb gazdasági növekedés, de ez inkább csak átmeneti javulás lenne, később visszamenne egy alacsonyabb szintre. Az LMP a következő ciklusban jelentősen növelné az adósságot, és hasonló hatása lenne a Jobbik és az MSZP programjának is. 2017-re ez azt eredményezné, hogy az alappályától a DK és az Együtt-PM nagyon nem szakadna el az adósságrátában, de az MSZP, a Jobbik és az LMP 88-90 százalékos GDP-arányos szintre ugrasztaná a most 80 százalék körüli mutatót.

Költségvetési felelőtlenség

A pártok 1 százalékos plusz GDP-ért 2 százalékos adósságráta-növekedést is tolerálnának. Miközben mindenki azt kommunikálja, hogy a növekedés beindításától várja az adósság csökkenését. "Ez azt mutatja, hogy a költségvetési felelősség szempontjából az elmúlt 12 évben semmi nem változott. Ez szubjektíve elszomorító” – mondta Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője.

A kutatás másik eleme a költségvetési hitelességre, az átláthatóságra és a korrupcióellenes küzdelemre vonatkozott. Martin József Péter elmondta: „a közpolitikai és intézményi átláthatóság siralmas”, az pedig, hogy a Fidesznek nincs programja – írásos programot a párt nem tett közzé, csak egy tíz pontból álló szlogenszerű ígérethalmazt –, teljességgel ellentmond a demokratikus hagyományoknak. Erre Bod Péter Ákos, a Mit választunk? fővédnöke is kitért, mondván, „a felháborodáson ebben az életkorban már túl van az ember, ezért inkább csak elszomorító, hogy nincs a jelenlegi kormányzó pártoknak programjuk”.

Martin József Péter szerint a korrupcióellenes programokkal kapcsolatban sok pozitív ígéretet tartalmaznak a pártprogramok. A Kormányváltás és az LMP szerint – a TI javaslataival összhangban – például a pártkampányok finanszírozását korrupciómentessé kell tenni, és több párt zéró toleranciát hirdet a közbeszerzési korrupcióval szemben. „Van azért itt egy hitelességi deficit, a pártok mindig akkor lelkesek a korrupció elleni harcban, amikor ellenzékben vannak, kormányon ez a lelkesedés le szokott lohadni” – tette hozzá Martin. Emlékeztetett arra, hogy a TI már 2008-ban azt mondta, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon, a haveroknak az MSZP–SZDSZ-kormányzás ideje alatt is lejtett a pálya, igaz, akkor még nem foglalták ezt törvénybe. A szervezet már 2008-ban is kivonult (ahogy a mostani ciklusban is) az antikorrupciós kormányzati munkacsoportból.

A Fidesz–KDNP hallgat

Még nem tudható, hogy mi lesz, ha a Fidesz–KDNP folytathatja a kormányzást. A kormánypártok ugyanis nem mutattak be olyan, a 2010-es választási programhoz hasonló dokumentumot, amelyet be lehetett volna árazni. Orbán Viktor miniszterelnök listája sem tartalmazott konkrét, forintosítható ígéreteket: elég tágan lehet őket értelmezni, így számon kérni sem nagyon lehet.

A TI és a KFIB számításai azt mutatják, hogy az ellenzéki oldal viszont nem fukarkodott az ígéretekkel, hogy magához csábítsa a szavazópolgárokat. Ezeket a Mit választunk? oldalon lehet nyomon követni.

A vizsgált ellenzéki pártok (MSZP, Együtt-PM, Jobbik, DK, LMP) egyszerre ígérnek adócsökkentést és kiadásnövelést. Érdekesség, hogy a DK mutatja a legnagyobb önmérsékletet, pedig Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, 2006-ra szaladt el durván a költségvetési hiány. A hiány a törvényekben lefektetett szabályok és a makrogazdasági folyamatok alapján a következő években 3-3,5 százalék körül alakulhat – azaz folyamatos a veszély, hogy az EU deficiteljárása alá kerül az ország. A DK ígéreteinek betartása 4 százalékra vinné fel a hiányt. A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM programjából 5,5 százalékos deficit adódna. Még nagyobb lyukat ütne az államkasszán az LMP és az MSZP (7-9 százalék), a Jobbik pedig meg sem állna 12 százalékig.

Röpködnek a százmilliárdok

A Jobbik elképzelései közül 600 milliárdnál is többe kerülne az összes közműcég, energiaszolgáltató állami kézbe vétele és nonprofittá alakítása. (Ilyen törekvés a mostani kormányzat elképzelései között is van.) Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésén is elveszítene az állam jó 200 milliárdot.

Az MSZP programjából a legtöbb pénzt a munkáltatói járulékok csökkentése vinné el (bő 400 milliárd), de a kétkulcsos adórendszerrel párhuzamosan visszaállítandó, az alacsony keresetűeknek kedvező adójóváírás is 200 milliárd forintba kerülne. 100 milliárdot emésztene fel az, hogy – a mostani kormányzat ígéreteit megvalósítva – tornatermet építenének az iskolák nagy részében. Az LMP egyetlen ígérete, a munkavállalói járulékok eltörlése 1500 milliárddal rövidítené meg az államot.

A kormányváltó erőkhöz köthető vállalások – a kétkulcsos adórendszer és az adójóváírás bevezetése és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése – több százmilliárdba kerülnének.

Csak a szépről beszélnek

Egyik párt sem foglalkozik azzal, hogy mit tennének akkor, ha a megígért intézkedéseik – ahogyan a kalkulációk is mutatják – veszélybe sodornák a költségvetési egyensúlyt. Az ellensúlyozó lépések elhallgatása az elmúlt 12 évben is jellemző volt.

Összességében az mondható, hogy az ellenzéki oldal hajlandó lenne tolerálni 2 százaléknyi adósságnövekedést 1 százaléknyi gazdasági növekedéséért cserébe. Ez azonban azt is jelenti, hogy a mostani stagnáló, enyhén növekvő államadósságnál nagyobb lenne az adósság.

Az adócsökkentő és kiadásnövelő ígéretek nem tudnák elmozdítani Magyarországot az alacsony növekedési pályáról, amelyre a mostani kormányzati ciklus intézkedései és részben nemzetközi okok miatt állt. A két civil szervezet becslése szerint a gazdaság jövőre 1 százaléknál is kisebb ütemben bővülhet, az ellenzéki pártok ígéreteinek beváltásakor pedig 1-2,5 százalékra tudna gyorsulni. A gazdaság azért nem kapna erőre, mert – a Fidesz–KDNP-kormány által látottakhoz hasonlóan – az állam befolyása nőne, kiszorítaná a magánvállalkozásokat, és az állami szerepvállalás újabb csúcsokat döntene.

Nem láthatjuk, mit csinálnak

A költségvetés, az állami pénzügyek átláthatóságáról is lesújtó a két szervezet véleménye. Az elmúlt négy évben átláthatatlanabbá vált a közpénzek kezelése, mondta Romhányi Balázs két hónapja. Az ellenzéki pártok ezen – legalábbis a programjaik alapján – alig változtatnának.

A költségvetési átláthatóság kérdésével az LMP egyáltalán nem foglalkozik. A DK és az MSZP mindössze a Költségvetési Tanács visszaállítását tervezi, a Jobbik és az MSZP az átlátható és reális/szakszerű költségvetési tervezést deklarálja célként. Az Együtt-PM az egyetlen párt, amely a költségvetési rendszer hatékonyságát javító intézkedést („programalapú költségvetés”) és a fiskális fegyelem erősítését célzó intézkedést (a Költségvetési Tanács visszaküldési joga minden törvény esetében) is ígér.

A módszertan

A KFIB februárban publikált egy alappályát, ehhez képest mérték az ígéreteket. Azzal kalkuláltak, hogy 2015-ben hatályba lépnek az intézkedések, ha a pártok nem mondtak mást. Nem áraztak olyasmit, amit egyoldalúan nem tudna megvalósítani a mindenkori kormány és a parlament. A kormányzati szektor, vagyis a központi költségvetés egyenlegére kifejtett hatást mérték, negatív előjellel, ha az rntotta az egyenleget. A EU-s finanszírozási lehetőségeket nem vették figyelembe, és amikor szükség volt rá, értelmes kiegészítéseket tettek. Nem számoltak finanszírozási, pénzügyi válsággal és a paksi beruházás költségvetési vonzataival sem. Az ígéreteknél több alternatívát néztek, kiszámolták a közvetlen hatást, ehhez hozzátették a makrokörnyezet változását, és minden esetben számoltak egy pesszimista forgatókönyvvel is.