A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Igent mondott Kína a Nokiának

Vágólapra másolva!
Kiadták az engedélyt a kínai hatóságok a Microsoft-Nokia felvásárlásával kapcsolatban, így közelebb kerülhet a felvásárlás befejezése.
Vágólapra másolva!
  • A Reuters értesülései szerint a hatóságok főleg a szabadalmak kapcsán vizsgálódtak, ám végül nem döntöttek úgy, hogy a Nokiának változtatnia kellene a szabadalmakkal kapcsolatos politikáján.
  • Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, eredetileg március végéig szerették volna lezárni az ügyletet, ám addigra még több hatóság nem bólintott rá a tranzakcióra.
  • A határidő így a tervek szerint április végére csúszhat, így a készülékgyártással foglalkozó divízió teljesítménye még a Nokia következő negyedéves gyorsjelentésében is megjelenik majd.
  • A kedvező hírekre a Nokia részvénye 2,9 százalékos plusszal reagált.
  • Az árfolyamban látható nagy szárnyalás lehetőségére egyébként mi is felhívtuk ügyfeleink figyelmét, akik 90 százalékot kereshettek a pozíción, alig 6 hónap alatt.
Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!