Szépen emelkedtek tegnap az amerikai tőzsdék, úgy hogy semmi komoly makrohír nem látott napvilágot, és a jelentési szezon is már a végéhez közeledik az USA-ban, így meglehetősen alacsony forgalmú napon volt túl a Wall Street. Ma Ázsiában vegyes a hangulat, ahol szintén nem volt ma lényeges hír.
Nem volt komoly makrogazdasági hír tegnap az USA-ból, ráadásul már a jelentési szezonból is csak néhány számottevő vállalat gyorsjelentése van hátra (tegnap egy sem jelentett), így különösebb "ok nélkül" emelkedtek a tőzsdék New Yorkban.
A hírhiány miatt idén a harmadik legalacsonyabb forgalmú napon voltak túl tegnap a parkettek. Főként a kis- és közepes vállalatokat tömörítő index, a Russel 2000 teljesített jól (+1%), de a Nasdaqnak sem ment rosszul (+0,9%).
Forrás: Investor.hu
Ma sem lesz sokkal bővebb a makronaptár, és jelentésekből is a Home Depot vagy Staples beszámolója emelhető csak ki.
Ma Ázsiában többnyire jó a hangulat, a japán parkett 0,5 százalékos plusszal fejezte be a napot, mellette még Hongkong és Sydney is emelkedni tud. Viszont a szöuli börze kisebb mínusszal zárt, míg Sanghajban ide-oda ugrándozik az index a pozitív és a negatív tartomány között.
Kínából olyan hírek érkeztek, hogy júniustól év végéig nagyjából 100 IPO-t szeretnének lebonyolítani, ugyanis a kormány szeretné fejleszteni a tőkepiacokat, olvasható a Kínai Értékpapír Felügyeleti Bizottság honlapján.
Az egyedi vállalati hírek közül érdemes kiemelni, hogy a Yahoo Japan 10 százalékot ugortt arra a hírre, hogy lemond az eAccess megvásárlásáról, ezzel együtt pedig az SMBC Nikko brókercég is emelte a cég részvényére szóló ajánlását, semlegesről vételre.
Az európai határidős indexek nem mutatnak nagy elmozdulást nyitásra, ráadásul a kontinensről sem lát napvilágot ma jelentősebb makroadat.
Forrás: Investor.hu
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!