Alakul az ingatlansztori

Vágólapra másolva!
Az első negyedéves gyorsjelentésével csak megerősítette az S Immo a céggel kapcsolatos pozitív véleményünket, ráadásul a menedzsment az idei egész évvel kapcsolatban is optimistább hangot ütött meg. A saját tőke stabilan emelkedik, miközben a nettó eszközértékhez képest az árfolyam még mindig érdemi lemaradásban van, ami egyre több befektető érdeklődését kelti fel a részvényekkel kapcsolatban. 
Vágólapra másolva!

Amióta először foglalkoztunk az S Immo részvényeivel az Investor.hu hasábjain (ez valamikor április elején volt), a részvény árfolyama igen szépen emelkedett. A 9,2 százalékos plusz a szűkebb értelemben vett osztrák szektortársak mozgásához képest kimagasló, de a tágabb értelemben vett összehasonlító csoporton belül is előkelő teljesítményt tud felmutatni.

Forrás: Investor.hu

A vállalat első negyedéves számai és a menedzsment idei évre megfogalmazott várakozásai csak megerősítették a cég helyi piacain tapasztalható lassú fellendülést, melyet a továbbra is vonzó árazás és a (sajátrészvény vásárlásokkal együtt) szép osztalékhozam tesz vonzóvá. Nem csodálkozunk azon sem, hogy a vállalat jelzése szerint egyre több intézményi szereplő érdeklődik a részvény iránt. Nem panaszkodhatnak azok az Investor Trader ügyfelek, akik megfogadták április eleji tanácsainkat.

Milyen lett a jelentés?

A bevételek összességében 4 százalékkal csökkentek a bázisidőszakhoz képest, ami jelentős részben magyarázható a bérleti díjbevételek visszaesésével. Bár a felső soron tapasztalható folyamatok nem festenek szépen, a bevételek elmúlt időszaki lecsorgását a vállalat ingatlaneladásai magyarázzák, melyekből előreláthatólag még az előttünk álló negyedévekben is akad majd bőven (a portfólió 5 százalékát tervezik értékesíteni.

Forrás: Investor.hu

A vállalat jelentős profittal tud túladni az ingatlanokon, az első negyedévben végrehajtott 21,6 millió euró értékű tranzakciókon több mint 20 százalékos nyereséget könyveltek el a leírtak szerint. Erre viszont nem egy összegben, a mostani első negyedévben került sor, hanem az elmúlt években, időben elnyújtva jelentkezett a kimutatásokban az ingatlanok átértékelésének nyeresége.

Az S Immo az ingatlanértékesítésekkel párhuzamosan folyamatosan javuló működési eredményhányadról számolt be, ami az idei első negyedévben a válság óta nem látott magasságokat ért el. A költségcsökkentéseknek hála így a bevételek visszaesése tompítottabban jelentkezik a működési eredménysoron.

Forrás: Investor.hu

A stabil profittermelésnek köszönhetően az egy részvényre jutó saját tőke értéke tovább emelkedett, már közelítjük a 8 eurós magasságokat. Ez a mutató azért is lehet fontos, mert egyfajta iránymutatásként szolgál az ingatlanok nettó eszközértékére.

Forrás: Investor.hu

A vállalat eladósodottsági mutatója magas, igaz folyamatosan csökkenőben van. A tavaly év végi 53 százalékról 51 százalékra esett a hitel/ingatlanérték (LTV) mutató, ami a szektorban elfogadható szintnek mondható. Amennyiben viszont a mérlegben szereplő részvételi tőkét is számba vesszük (márpedig ez szükséges lehet, lévén a tőke felét éppen most cseréli kötvényekre a vállalat), úgy már meglehetősen magas, 62 százalékos érték adódik. Igaz ugyan, hogy a magas eladósodottságon békeidőkben átnéznek a befektetők, mint egy fontos potenciális kockázat azonban nem szabad róla megfeledkezni.

A menedzsment az első negyedévet követően optimistább álláspontra helyezkedett az idei éves kilátásokat illetően:

  • az ingatlan- és tőkepiacokon egyaránt pozitív jeleket vélnek felfedezni, a cég részvényei iránti intézményi befektetői érdeklődés is erősödött;
  • másrészt viszont az ukrán krízis némi bizonytalanság forrása jelenleg;
  • a magyar irodapiac számít továbbra is fekete báránynak a cég portfólióján belül, a kihívások ellenére azonban tudtak bérbeadási sikereket elérni;
  • Szófiában és Bukarestben viszont igen jól teljesítenek a bérbeadások terén, ami részben a helyi gazdaságok fellendülésével is magyarázható;
  • a fő fókuszt továbbra is az osztrák és német ingatlanpiacra helyezik, Berlinben idén lakásfejlesztésekbe kezdenek a saját szabad területeiken.

Még mindig szeretjük

A hosszú távú befektetési sztori még annak ellenére is él a részvény piacán, hogy az S Immo értékeltsége (árfolyam/egy részvényre jutó saját tőke alapján) az elmúlt időszak árfolyam emelkedésével együtt már valamivel meghaladja a szűkebb értelemben vett osztrák szektortársak árazási szintjét. A kereskedési ötletünkkel azonban az osztrák ingatlancégek még magasabb szintekre való átárazódását szeretnénk meglovagolni, amire a jelenlegi makrogazdasági környezetben elérkezettnek látjuk az időt.

Forrás: Investor.hu

Az S Immo a vezetés korábbi javaslatának megfelelően papíronként 0,2 eurós osztalékot fizethet, amiről a közgyűlés június 11-én szavaz. Ez a mai árfolyammal számolva 3,4 százalékos, a szektorban átlagosnak számító osztalékhozamnak felel meg, azonban ha a korábban beharangozott 3 százaléknyi saját részvény visszavásárlást is számba vesszük, úgy már egész tekintélyes hozam is ütheti a részvényesek markát. Eddig 0,1 százaléknyi saját részvényt vásárolt a vállalat, február óta azonban nem jelentkeztek vételekkel a piacon.

Az árfolyam nagy emelkedésével mindenesetre már kezdünk egyre közelebb kerülni az elemzői célárfolyamok mediánjához, vagyis az emelkedés intenzitása akár csökkenhet is az előttünk álló hetekben. Azt mindenesetre jó látni, hogy a modellek alapján még 10 százaléknál nagyobb felértékelődési potenciál van a részvények piacán.

A részvény technikai képe tetszetős, bár 6 eurónál ellenállásba ütközhet az árfolyam. Ha azonban ezt is sikerülne átvinnie, akkor a legközelebbi szint 7,5 eurós magasságban húzódik, vagyis addig még bő kétszámjegyű százalékos emelkedésre kerülhet sor.

Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!