9:04: Hivatalos: tőzsdére megy a Wizz Air
- A tegnapi sajtóértesülések igaznak bizonyultak, hiszen most már a Wizz Air hivatalosan is bejelentette, hogy tőzsdére megy.
- A dokumentumból az is kiderül, hogy nagyjából 200 millió eurónyi tőkét vonnának be, és hogy a jelenlegi tulajdonosok is adnának el részesedésükből. Ez az összeg meglehetősen nagynak tűnik, amitől vélhetőleg inkább lefelé térhet majd el a tényleges szám, hiszen egyelőre csak szándéknyilatkozat van. Az ügylet várhatóan júniusban zárul majd le. A részletes kibocsátási tájékoztatót majd később teszik közzé.
Részletesebb elemzéssel később jelentkezünk!
07:49: Petykálnak a Wizz Airről
- Akár már ma leránthatja a leplet a Wizz Air londoni tőzsdei debütálásáról, számolt be a Reuters egy ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva. Habár hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett a cégtől.
- Minden esetre már igen közel lehet az IPO, amit a Barclays, a Citigroup és a JP Morgan vezényelhet le.
- Már tavaly júniusban felröppentek a pletykák a Wizz Air IPO-val kapcsolatban, azóta viszont nem történt semmi, bár a piacon folymatosan érkeztek a hírmorzsák egy esetleges tőzsdére menetrelről.
- Legutóbb március végén a Napi Gazdaság állt elő azzal, hogy hónapokon belül meglehet a várva várt bejelentés.
Amíg nem jön hivatalos bejelentés, addig nehéz konkrét számokról beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy mekkora tőkét vonna be a cég, mekkora lenne az IPO értéke. Korábban már több cikkünkben megemlékeztünk a Wizz Air várható tőzsdére meneteléről: