Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Tavaly Magyarországon és Csehországban is a Skoda Octavia volt a legnépszerűbb új autó, és ez elsőre jótékonyan el is fedi a két ország közötti különbségeket. Csakhogy a 10,5 milliós népességű Csehországban összesen 165 ezer új autót adtak el 2013-ban, és ebből 18 ezer volt Octavia, nálunk hasonló lakosságszám mellett 56 ezer kocsi fogyott, és az Octavia már alig több mint 3 ezres darabszámmal nyerni tudott. Mindeközben Észtországban a Skoda modellje csak a második lett a toplistán, mert a balti államban a legtöbben inkább Honda CR-V-t vettek – ennek listaára Magyarországon ma 8 millió forintról indul.
Az új autók fogyása ugyan nem tudományos mércéje az életszínvonal alakulásának, de az erre elkölthető pénzek nagysága, az autópark állapota, elöregedése is arra utal, amire egy sor másik, keményebb gazdasági mutató: a Magyarországgal együtt, 2004. május 1-jén csatlakozott kilenc kelet-európai és kelet-közép-európai állam ma közelebb jár a kontinens nyugati feléhez, mint mi.
Pedig a legnagyobb várakozás 2004. május 1-jére virradóra Magyarországon is az volt, hogy a megnyíló új gazdasági lehetőségeket kihasználva, lassan, de biztosan közeledik az ország a nyugati szinthez. Ideális esetben a régi uniós tagállamok szintjéhez, de – mint a példákból látni fogjuk – ma már az is nagy eredmény lenne, ha a keleti régióval lerontott átlagot hoznánk. Ehhez például az kellene, hogy az egyik legalapvetőbb mutatóban, az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) alakulásában ne álljunk ilyen siralmasan. Az adatokat szokás szerint az életszínvonal jellemzésére alkalmas módon, azaz vásárlóerő-paritáson néztük, mert ez kiküszöböli az egyes országokban eltérő árszínvonalat.
De sajnos úgy állunk, hogy az uniós átlagnak csupán a 67 százaléka a magyar mutató. Pedig nem kezdtük gyengén az uniós éveinket, 2003-ban még nem számított rossznak az a tény, hogy az akkori uniós átlag 63 százalékán állt a gazdasági teljesítményünk. Mostanra viszont ott tartunk, hogy már csak Lettország van mögöttünk a velünk együtt csatlakozó tízes táborból. Vagyis, amíg mi alig kecmeregtünk előre, mások sokkal nagyobbat ugrottak, és lehagytak minket.
Ugyanez látszik a talán leginkább húsbavágó adatsoron, amely a fizetéseket mutatja. Miközben a fogyasztási cikkek ára közelíti a nyugati szintet, a magyarok nettó fizetése ma ugyanolyan lemaradásban van a fejlett 15 ország átlagától, mint 2003-ban, az uniós csatlakozás előtti évben volt. Semmit sem léptünk előre, még mindig csak a nyugati jövedelmek negyedéből gazdálkodhatunk. Térségbeli sorstársaink eközben nálunk jobb eredményt tudnak felmutatni, jó páran meg is előztek minket a tíz uniós év alatt, vagy önmagukhoz képest sokkal többet léptek előre.
A tíz évvel ezelőtt elvárt és több kelet-európai állam által meg is valósított konvergencia jótékony hatása lehetett volna az életszínvonal általános emelkedése, valamint a szegények vagy az elszegényedéssel fenyegetettek számának csökkenése. Sajnos Magyarországon ennek éppen ellenkezője történt: az országban ma több a szegény, mint a csatlakozáskor, miközben mások javítani tudták ezt a mutatót.
Részben ezzel függhet össze a magyar családok eladósodottsága. Nyugat-európai összehasonlításban ugyan még ma is kifejezetten alacsonynak számít a háztartások adósságrátája, de azért a velünk együtt csatlakozók táborában inkább az élmezőnyben vagyunk. Ez arra utal, hogy a családok megpróbálták előrehozni az életszínvonal emelését, előre elkezdték fogyasztani a jövőbeni javaikat, vagyis a korábbinál jóval nagyobb mértékben voltak hajlandóak eladósodni.
Ma Magyarországon mindenki tisztában van azzal, hogy a devizahitelek elterjedése milyen problémákat szült, holott ha sikerült volna bevezetni az eurót, ma ez nem gerjesztene ekkora feszültséget. Az uniós bővítés körüli években még Magyarországon is napirenden volt az eurócsatlakozás, de legalábbis volt rá menetrend. Részben ez mozgatta a családok devizahitelben való eladósodását is, hiszen, ha stabil euróban kapjuk a fizetésünket, akkor még svájci frankban is kevésbé veszélyes a hitelfelvétel. A velünk együtt az EU-ba lépő tíz országból mára hatban euróval fizetnek, nálunk most éppen céldátum sincs. Az ehhez szükséges legfontosabb maastrichti kritériumokat a tavalyi számok alapján most jobbára teljesítjük, de az Orbán-kormány prioritásai között az euró bevezetése egyelőre nem szerepel, holott erre egyébként a 2004-ben aláírt csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállaltunk.
Mielőtt bárki levonná a következtetést, hogy semmit nem használt az országnak az EU-csatlakozás, érdemes azért más adatsorokat is megnézni. Magyarország nagyon komoly haszonélvezője volt a közös európai büdzsének, az elmúlt 10 évben több mint 15 milliárd eurót kapott támogatások formájában vagy különböző projektek finanszírozására. Ez nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyivel tíz év alatt Magyarország teljes GDP-je megugrott, vagyis óriási pénzről van szó, amely nélkül ma még kiábrándítóbb grafikonokat tudnánk csak felrajzolni.
Vannak olyan mutatók is, amelyekben mind a tíz új EU-tag fejlődni tudott 2004 óta. Mindenhol, így Magyarországon is emelkedett például a születéskor várható élettartam, vannak nagyjából egységesen javuló egészségügyi statisztikák vagy például a levegő szennyezettségének enyhülését mutató adatsorok. A szikár gazdasági tényezők mellett ezek is fontos, az életminőséget javító tényezők, amelyekben legalább Magyarország is előrelépett.
Nyelvtudásban hasonlóan együtt mozog a mezőny, az eredmények azonban itt elszomorítóak. Hiába nyíltak meg a határok, és utazhat elvileg mindenki szabadabban és többet, az idegen nyelvek ismerete a régióban messze elmarad a nyugati átlagtól, Magyarországon pedig a legalacsonyabb a régióban. Ráadásul tíz év alatt nemhogy javult volna, hanem még romlott is a helyzet. Egy ezt vizsgáló felmérés készítői szerint azért, mert Magyarországon és a szomszédos országokban az egykor oroszul és németül beszélők idősek közül sokan már meghaltak, a fiatalok angoltudása viszont nem ellensúlyozta a kiesést. Ez még akkor is kiábrándító, ha tudjuk, hogy Európa sok országával szemben mindig is hátrányban leszünk, hiszen vannak olyan országok, ahol a népesség jelentős része történelmi hagyományok vagy a nyelvtani közelség következtében alapból kétnyelvűnek számít. (Őket nem is ábrázoltuk.)
A nyelvtudás jól jön a külföldi utazásoknál, de persze a költőpénz még hasznosabb. A magyarok (egy főre vetítve) azonban ma korántsem engedhetnek meg maguknak annyit, mint a térség más országainak lakói: a cseh vagy a szlovák turisták is kétszer annyi pénzt tudnak évente külföldön elkölteni, mint mi. Vannak azonban más szempontból riasztó adatok is, amelyek a magyarok extrém mértékű bezártságát mutatják, és nemcsak a nyugat-európai, hanem a kelet-európai sztenderdekhez képest is. Ezeket a döbbenetes adatokat a legfrissebb (tavaly készült) Eurobarometer felmérésben lehet olvasni, vagyis majdnem tíz évvel az uniós csatlakozásunk, és hat évvel a schengeni határnyitás után: a magyarok 84 százaléka nem olvasott az utóbbi egy évben idegen nyelvű lapot vagy könyvet, 76 százalékuk nem lépett kapcsolatba más tagország polgárával, 79 százalékuk nem nézett idegen nyelvű tévéműsort egy év leforgása alatt, 88 százalékuk pedig nem vásárolt semmit más tagországból az interneten. Ezekben a – puha – mutatókban abszolút utolsók vagyunk a régióban: a szlovákok, csehek, lengyelek, szlovének, de még a később csatakozott románok is nyitottabbak és tájékozottabbak nálunk.
A cikk elkészítésében közreműködött Jankovics Soma, a grafikonokat Murányi János készítette.
