Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank honlapján az útmutató, ami alapján a bankoknak el kell számolniuk a jogtalanul felszámolt árfolyamréssel az ügyfelek felé.
A jegybank útmutatója szerint a bankoknak úgy kell kiszámolniuk az ügyfeleknek visszajáró pénzt, mintha soha nem is létezett volna árfolyamrés, és egy ilyen árfolyamrés nélküli konstrukcióhoz viszonyított túlfizetéseket tőketörlesztésként kell értelmezni.
Vagyis meg kell vizsgálni a hitel minden egyes törlesztőrészletét: mennyivel volt több, mint árfolyamrés nélkül lett volna. A különbséget le kell vonni a törlesztéskori tőketartozásból. És ne felejtsük el, hogy a folyósításkor is az ügyfeleknek kedvezőtlenebb árfolyammal számoltak a bankok, így az eredeti, devizában nyilvántartott tőketartozás is csökken.
Az eddigi elemzésekben megjelent számítások arról szóltak, hogy a jogtalan árfolyamrés miatt felmerült pluszköltségeket az ügyfelek kamatos kamattal kapják majd vissza. Az MNB útmutatása most azt is leszögezi, hogy jelen esetben a kamat mértéke a CHF Liborhoz igazodik, ami a Magyarországon elterjedt devizahitelek futamideje alatt végig alacsony volt. A válság előtti években is 3 százalék alatt maradt, azután meg felülről nyaldosta a nullát jelző tengelyt. Az ez alapján számolt kamatos kamat tehát nem igazán ér sokat, nem úgy, mint a tőketörlesztésként elszámolt összeg, ami a hitel teljes költsége szerint kamatozik.
A bankoknak úgy kell számolniuk, mintha eleve alacsonyabb tartozással kezdtük volna meg a hitelünk törlesztését, és a túlfizetések is a tőkét csökkentik. Az összeg, amire ezeken felül kértek el kamatot vagy más díjat, jogtalan és visszajár.
Nézzünk egy átlagosnak nevezhető 8 millió forintos frank alapú hitelt, amit 2007 elején vettek fel 20 éves futamidőre. Ekkora forintösszeghez csak úgy juthattunk, ha 51 185 frankot kértünk a banktól (1 százalékos árfolyamréssel számolva). Az MNB viszont azt mondja, hogy már 50 929 frankból is kijött ebben az időpontban a hitel teljes összege (középárfolyammal számolva), így azzal kellene számolni. Ez 256 frankkal, vagyis akkori árfolyamon is több mint 40 ezer forinttal kisebb tartozást jelent. Képzeljük el, hogy mennyivel kevesebbet kellett volna a banknak adni, ha erre a 40 ezer forintra nem kell kamatot és egyéb díjakat fizetni a hitel eddigi futamideje alatt.
Ugyanezt végiggondolva megnézhetjük, hogy az árfolyamrés miatt mennyivel fizettek többet az adósok a kelleténél, az MNB módszertana szerint ezeket mind le kell vonni a tőketatozásból a fizetés időpontjában.
Az így számolt visszajáró összeg pedig sokkal nagyobb, mint a kamatos kamattal ugyan, de svájci bankközi kamatlábbal elszámolt összeg. Számításaink szerint a fenti példahitelünk esetén 43 ezer forinttal nagyobb összegről beszélhetünk, hiszen az útmutatás szerint 123 ezer forint körül járhat vissza az adósnak, míg kamatos kamattal számolva 80 ezer forint. Ha a bank a példában szereplő 1 százalékos árfolyamrésnél nagyobbat alkalmazott, akkor a két összeg különbsége is nagyobb.
A bankoknak még lehetőségük van a bírósághoz fordulni, hogy elfogadtassák az egyoldalú szerződésmódosításaikat. A fenti módszertan indoklásaiból az is következik, hogy egyre nagyobb a tét a bankok és az ügyfelek számára, hiszen ha kimondják a kamatemelések jogtalanságát, akkor egy jóval nagyobb összeget kell hasonló módon elszámolni, több százezer forintról beszélhetünk. Ez pedig a vártnál is nagyobb veszteséget okozhat a bankoknak. Az MNB valószínűleg ismerte a fenti számítás következményeit is, amikor az árfolyamrés és a kamatemelések kapcsán 700–900 milliárdos banki vesztességgel számolt.
