A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Szépen zárt az OTP, jól ment a Richter

Vágólapra másolva!
Jól teljesített a hét első kereskedési napján a Richter és az OTP is, ez pedig jól jött a BUX indexnek, ami 0,2 százalékos pluszban tudott zárni.
Vágólapra másolva!
  • A gyógyszerpapír már napközben is jól szerepelt, végül 3 950 forinton tudott zárni, ami a 3 900 forintos szintről felpattanást jelent. A forgalom ugyanakkor még a 800 millió forintot sem érte el, ami jelentősen elmarad a 980 milliós 30 napos átlagtól.
  • Az OTP napközben tudott fordítani, még 4 100 forinton is járt délelőtt, ehhez képest így szép teljesítménynek számít a 4 179 forintos záróár.
  • A többi papír esetében a Mol és a Magyar Telekom kisebb korrekciót mutatott, míg az FHB és a CIG Pannónia valamelyest nagyobbat, 2 százalék feletti esést mutatott.
  • Mentségére szóljon a gyengén teljesítő részvényeknek, hogy a nemzetközi piacokon sem nagyon lehetett látni jobb teljesítményeket, a francia tőzsdét leszámítva mínuszok voltak jellemzőek, 0,1-0,7 százalékosak voltak a visszaesések.
  • Így tehát nem kezdődik jól az eseménydús hét, igaz, az USA-ban még változhat a helyzet. Ezzel együtt nagy kérdés, hogy a főbb makroadatokra hogyan reagált majd a piac, már csak azért is, mert a ma érkezett amerikai számok inkább jobbak lettek a várakozásoknál, mégis gyengélkedéssel reagáltak a piacok.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!