Új lehetőséget vezet be a Ryanair "Business Pass" néven, főként az üzletemberekre szabva, jelentette be a társaság szerdán. Ezzel pedig úgy tűnik tovább folytatódik a Ryanair kisebb arculat váltása, amivel már elszakadna valamelyest az "ultrafapadosságtól". (Mondjuk a társaság ezt nem jelentette ki, de a döntésekből mi ezt a következtetést vonjuk le.) Korábban írtunk erről az Investoron is:
A Ryanair tájékoztatása szerint a Business Pass-szal rugalmasan lehet módosítani a jegyen, egy 20 kilós bőröndöt is ingyen lehet magunkkal vinni, elsődleges beszállási lehetőségünk van, és nagyobb lábtérrel rendelkező üléseket választhatunk.
A tájékozatás szerint a Business Pass már 70 eurótól (kb. 22 ezer forint) elérhető lesz bizonyos útvonalakon. Gyorsan megnéztük mit jelent ez a "fapados" jegyhez képest. Azt találtuk, hogy egy Budapest-London oda-vissza út (egy hónap múlvára, csütörtök oda, péntek vissza) kb. 30 százalékkal drágább a Business Pass-szal, mint a sima jeggyel.
Ez pedig, legalábbis részvényesi szempontból, mindenképp jó, hiszen a cég többet tud keresni egy utason, mint korábban, úgy hogy lényegében nem kell gyakorlatilag többet nyújtania, mint egyébként.
Kérdés, hogy sikeres lesz-e az új szolgáltatás. Minden esetre úgy tűnik a Ryanairnél végérvényesen szakítottak azzal a filozófiával, hogy ultrafapadosak legyenek. A cég legnagyobb riválisa, az easyJet már jóval korábban felismerte azt, hogy az üzeli utasokat magához csábítva szép profitot tud termelni.
A Ryanair árfolyama ugortt is egyet a londoni tőzsdén, jelenleg 2,8 százalékos pluszban áll, igaz riválisainak is jól megy ma. Az easyJet 1,7 százalékkal drágul, de a hagyományos társaságok is felfelé mennek, a Lufthansa 2,9 százalékos pluszban, az Air France-KLM 0,9 százalékosban, míg a British Airways anyacége, az IAG 1,5 százalékkal halad felfelé.