Nekiment a Microsoft a Samsungnak
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/zFOL-jwCbWYVfuFAJJQVaHH_hohd5tkVQMD5wMn28cM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhN2I0NmJjZTZmYzRkNDY5ZDQ3ZjBkODMyNTY2YTcy.webp)
Új front nyílik a különböző technológiai óriáscégek közötti folyamatos csatározásban. Az Apple és a Samsung közötti folyamatos szabadalmi perekről és egyéb jogi herce-hurcákról számtalan alkalommal lehetett hallani az utóbbi hónapokban, melyek soha véget nem érő huza-vonának tűnnek.
Ezúttal ismét a Samsung az egyik érintett fél, melyet most nem az Apple, hanem a Microsoft perelt be. A Microsoft azt szeretné elérni, hogy a bíróság erősítse meg a két vállalat között még 2011-ben létrejött szabadalmi licensz-megállapodást, melyet szerinte a Samsung nem tekint többé érvényben levőnek a Microsoft-Nokia felvásárlási ügylet után.
Ez a megállapodás azért fontos a Microsoftnak, mert több milliárd dolláros bevételt biztosít a számára az Android rendszerek után járó jogdíjakból, melyek elapadása értelemszerűen fájó bevételkiesést jelentene az amerikai cégnek.
A Samsung és a Microsoft közötti 2011-es megállapodásra azért volt szükség, mert a dél-koreai óriás által gyártott Androidos okostelefonok operációs rendszere a Microsoft egyes szabadalmain is alapszik. Emiatt a Microsoft joggal követeli a jogdíjbevételeket az Androidos készülékek forgalmazása után.
A Samsung nem tesz közzé hivatalos számokat arról, hogy pontosan mennyi jogdíjat fizet a Microsoftnak, de a bennfentes források valahová 10-15 dollár közé teszik ezt az összeget eladott okostelefonként. A Samsung tavalyi 312 millió darabos eladásait figyelembe véve a 3 milliárd dollárt is meghaladhatja ez az összeg. Ez néhány százaléka lehet a Microsoft egy év alatt megtermelt 86 milliárd dolláros bevételeinek.
Az okosmobilok piacán egyre élesebb verseny a készülékek árainak csökkenéséhez vezetett, ami miatt ezek a fix jogdíjak egyre jobban csökkentik a mobilok eladásain elért árréseket. A Samsung emiatt érthető módon próbálhat meg kiskaput keresni ahhoz, hogy legalább csökkenteni tudja ezeket a költségeket. Ezt úgy próbálja elérni a Microsoft vádjai szerint, hogy a három évvel ezelőtti megállapodást jelentősen megváltozottnak tekinti a Nokia készülékgyártó egységének felvásárlása miatt, és annak újratárgyalását követeli. Addig pedig a Samsung nem hajlandó teljesíteni ezeket a kötelezettségeit - állítja a Microsoft.