Amikor a csend hatalmáról beszélek, és arról, hogyan használjuk, a következő kép mindig megjelenik előttem:
Régi főnököm Zoltán arca, amin kidagadnak az erek, és teli torokból üvölti:
Maradj csendben ! Aki megszólal, az veszít.
Mondom kuss! Tanulj meg végre kussban lenni!-több volt kollégám azóta is dadog.
Ma már tudom, hogy igazat mondott. Azt is elmondom, miért.
Nagyon fájó lábbal mentem el egy tárgyalásra, az új cipőm ajándékaképpen vízhólyagos lett a lábam mindenhol.
Második alkalommal találkoztam a partnerrel, zárni szerettem volna az ügyét, de tudtam, hogy egy régi vágású következetes úriemberről van szó. Vele minden egyes pontot újra át kell beszélnem, és ha minimális kétely merül fel benne, akkor kezdhetem előröl a tárgyalást.
Megérkeztem a 13. kerület egy régi bérházába, ahol a 4. emeleten vártak rám. Lift nem volt.
A lábfejemet már biztosan tudtam, hogy amputálni kell…
Amikor beléptem a terembe, már képtelen voltam koncentrálni. Leültem Hamvas Úr mellé, akinek azóta is homály fedi a keresztnevét(a titkárnője is így szólította, és komolyan láttam, hogy fél tőle), és meredten néztem rá. Korábbi félszegségem, amit mindig éreztem a zord idős úr közelében, eltűnt.
A fájdalom mindent felülírt.
Hamvas Úr felolvasta az ajánlatunkat, majd kérdőn nézett rám. Én is kérdőn néztem rá, mert már beszélni sem tudtam. Végül bólintottam.
A szemem könnyes lett, nem láttam pontosan a következő pillanatokat, csak éreztem, hogy valami történt.
Hamvas Úr zavartan szólalt meg:
-Ön szerint ez jó ajánlat?
-Igen .- válaszoltam. Semmi mást nem akartam, mint kijutni az irodájából, és levenni a cipőm.
Mindenre igent mondtam volna. Némán vártam a pillanatot, hogy elmehessek végre onnan.
-Rendben, akkor kezdjük el.- mondta ő. Próbáltam rendezni a gondolataimat, de éreztem, hogy már túlmentem azon a határon, amikor illett volna válaszolnom.
-Aláírhatom a szerződést?- Hamvas Úr komolyan ijedtnek tűnt. Arra gondoltam, talán mégis meglátta a lábfejemet. De nem. Rám nézett kérdőn, és a kezét nyújtotta felém.
Én gyorsan odaadtam neki a dokumentumot, és amint aláírta, megköszöntem, betettem a táskámba, és kimentem az irodájából.
Levettem a cipőmet, és leültem egy padra.
Életem egyik legboldogabb pillanata volt. A gonosz cipő biztonságos távolságban a lábamtól, Hamvas Úrtól távol, és nagy összegű szerződéssel a táskámban.
Csak az zavart, hogy nem értettem mi történt. Hogy ideiglenesen legalább megmagyarázzam magamnak, arra a következtetésre jutottam, hogy minden bizonnyal a vízhólyagjaimnak van varázserejük.
Másnap Zoltánt kértem meg, hogy segítsen elemezni a történteket.
Elmeséltem neki, hogy én semmi másra nem koncentráltam, mint hogy kijussak a tárgyalóhelyiségből, majd egyszer csak egy aláírt szerződés volt a zsebemben. Pedig gyakorlatilag végig csendben voltam.
Főnököm lesajnálóan nézett rám.- Tényleg nem érted?
Az ügyél számára a legjobb ajánlatot vitted. Mi a kérdés?
Aztán megszánt, és neki kezdett:
-Amikor egy tárgyaláson mindent megtettél, és tudod, hogy a lehető legjobb ajánlatot vitted el, akkor tulajdonképpen egyéb dolgod nincs, mint az ügyféllel kimondatni, hogy „Vágjunk bele”, vagy „Hol kell aláírni a szerződést”, meg „nos, rendben”.
A lényeg, hogy te ne mondj semmit.
Prezentáltál már, az ügyfél értette. Csak le kell zárni az üzletet.
De te nem zárhatod le, mert az a te döntésed lenne, és ha bele is megy a partner, akkor nagy esély van rá, hogy visszatáncol.
Miért?
Mert kényszerítve érzi magát. Úgy fogja gondolni, hogy te erőszakos voltál, ezért ő nem tudta jól átgondolni.
Tehát, mit csinálj? Ne mondj semmit.
Maradj csendben! A csendben az egyik fél előbb-utóbb úgy érzi majd, hogy meg kell szólalnia, és tovább kell görgetnie kommunikációt. Az a dolgod, hogy ne te legyél az!
Mivel erősen fókuszáltál valami teljesen másra, ami a te esetedben a fájdalom volt,
nem volt időd „pánikolni”. Nem beszéltél feleslegesen, csendben voltál.- oktatott a főnököm.
Hamvas Úr mondta ki, hogy akarja a folytatást, és ezért tudatosan és tudat alatt is elkötelezte magát a döntés mellett.
Az adott szó ereje is fontos a te történetedben.- zavartan felnéztem, mire Zoltán látványosan nagyot sóhajtott.
-Hát persze.- nyilván nem tudod miről beszélek igaz? –megráztam a fejem, a főnököm az a vezető volt, aki előtt egyszerűen nem lehetett ködösíteni.
Majd legközelebb, jövő héten úgyis jössz oktatásra. Akkor beszélünk erről.
Most pedig menj, és csináld tudatosan!
Varázsold le az ügyfél páncélját azzal, hogy megállsz a kommunikációban!
Azóta is így teszek. Miután a tárgyalást levezettem, csendben maradok.
A partner pedig megkérdezi, hogy mit kell tennie. Mi a következő lépés?
Vagy „vágjunk bele”.
Ha mégsem volt megfelelő a megoldásod, amit adtál, a partner visszakérdez, és nem a zárás irányába megy el. De minél tudatosabban dolgozol, annál kevesebb esélye van ennek.
Próbáld ki, tapasztald meg, neked hogyan segít a csend!