Hétmilliót fizet az állam egy új munkahelyért
![Szijjártó Péter Budapest, 2014. október 6.
Arthur Simonetti, a Honeywell európai, közel-keleti és afrikai kormányzati kapcsolatok osztályának alelnöke (b2) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) a cég magyarországi beruházásáról tartott sa](https://cdn.origo.hu/2023/12/Ka00latydSQODGfzcrrGwWmLZw755AdwwS8cTTzYVFg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkMGQ2NTU0ZTgxMDQ5YjY4Mzg3YzE5OWY1ZmZmMGFm.webp)
A kormány úgy döntött, hogy a Honeywell 10 millió eurós (mintegy 3 milliárd forint), 109 új munkahelyet teremtő beruházását 761 millió forinttal támogatja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A 12 ezer négyzetméteren működő gyár területe 5 ezer négyzetméterrel nő, az új egységben elektromechanikai alkatrészeket gyártanak majd – tette hozzá. A vállalat Magyarországon nagyjából 550 embert foglalkoztat Budapesten és Nagykanizsán. A miniszter közlése szerint tárgyalnak arról is, hogy a magyar kis- és középvállalatok számát növeljék a beszállítók között.
Szijjártó Péter kiemelte: a kormány célja az, hogy Magyarország az export GDP-hez mért arányát tekintve az első legyen az Európai Unió (EU) tagállamai között. További célok között említette, hogy az ország legyen a külföldi működő tőkebefektetések első számú célpontja Európában, és minél több kutatás-fejlesztési beruházás és innovációs kapacitás jöjjön az országba.
Kifejtette, a magyar külpolitikának újabb eszközöket kell használnia annak érdekében, hogy minél több beruházást tudjon az országba vonzani. Az adatok azt mutatják, hogy a magyar kormány politikája sikeres, míg 2012-ben csökkentek a beruházások, 2013-ban már 7 százalékkal nőttek, jelenleg a negyedéves adatok több mint 20 százalékos növekedést mutatnak – mondta.