Az ebolát még 1976-ban fedezték fel, 2013-ig 1 716 esetet regisztráltak. Az idei járványban már mintegy kilencezren fertőződtek meg, 4 ezren meg is haltak. Már ezekből a számokból is jól látszik, hogy mennyire meglephette a gyógyszergyártókat egy ekkora méretű járvány kitörése. Különösen azért volt ez elképzelhetetlen, mert az ebola rendkívül gyorsan öl. Olyan gyorsan, hogy nincs elég ideje fertőzni, és ezzel terjedni. Legalábbis ezt gondolhatták eddig, így soha nem fektettek elég pénzt a megfelelő ellenszer kutatására. Azt hihették, hogy ez mindig a szegények elszigetelt betegsége maradhat.
Az a kevés fertőzött is, akiket a vírus a mostani járványig érintett, szegénységben élt. Ők nem tudták volna megfizetni a drága gyógyszereket, a potenciális áldozatok sem voltak elegen, vagy elég gazdagok ahhoz, hogy elég nagy piacnak tekintsék őket a gyógyszercégek. Maguk az érintett országok sem engedhették meg maguknak, hogy a lakosság számára vásároljanak készleteket. A vállalatok piac híján inkább úgy döntöttek, hogy az ebola elleni gyógyszer, vagy védőoltás nem tűnik jövedelmezőnek, és olyan betegségek ellenszereit keresték, amelyek gazdagabb embereket is érint.
A gyógyszergyárak óriási összeget költenek egy-egy gyógyszer bevezetésére. A 2012-es adatok szerint egy új készítményre akár 12 milliárd dollárt is kell költeni, mielőtt egyáltalán piacra kerülhet. Az ebolával való munka különösen költséges, hiszen csak néhány laboratórium van a világon, ahol hasonlóan fertőző és veszélyes vírust tárolni és kezelni lehet. A költségeket elnézve belátható, hogy a potenciálisan veszélyben lévő áldozatok eddig nem tudtak kifizetni ekkora összeget. Most, hogy Európa és Amerika is veszélyeztetve érzi magát, felgyorsulhatnak a kutatások.
A 2015-es év elejére 10 ezer vakcina szállítására tett ígéretet a GlaxoSmithKline's. De nem ők az egyetlenek. A járvány kitörése óta több ebola elleni szer kifejlesztésével foglalkozó cég részvényének értéke is megugrott. A befektetőktől áramló pénz természetesen gyorsabb kutatást is jelent, míg a hatóságok engedékenyebbek a kísérleti gyógyszerek engedélyeztetésével. A normálisan több éves tesztelési procedúrák most csak néhány hónapig tartanak. Továbbra is igen kockázatosnak tartják ezeket a befektetéseket, de több alap és más befektető is lát benne fantáziát.
Ugyanazok a piaci mechanizmusok gyorsították fel most az eseményeket, amelyek eddig a háttérbe szorították a betegség elleni küzdelmet. Csak kereslet kellett, amit most nem az afrikai betegek, hanem a fejlett országok jelentenek, ahol a félelem miatt egyre nő az igény a megoldásra.
Több olyan betegség is van még a világon, amelyre ma talán nem fordítunk megfelelő figyelmet. A malária és a tuberkulózis például évente több mint 2 millió embert öl meg, a New Yorker szerint mégis kevesebbet költenek ezek kutatására, mint a magas koleszterinre, ami egyébként sok esetben egészséges életmóddal is kezelhető lenne.
Természetes, hogy a gyógyszergyárak elvárják, hogy egyes termékeik pénzügyileg is sikeresek legyenek, miközben rengeteg betegség van a világon, aminek a kutatására lehetne költeni. A gazdasági racionalitás megköveteli, hogy ezek közül valamilyen formában szelektáljunk. Ahogy a jelenlegi esetből is látszik, a piac néha hibázik, de még mindig a legjobb módszer az erőforrások elosztására.
Különösen az amerikai kormány követi a közgazdászok tanácsát, a fejlesztések és kutatások finanszírozása érdekében különböző díjakat adományoz a cégeknek. Egy-egy tudományos áttörésért cserébe fizet az állam, és a pénzéért cserébe felhasználhatja annak eredményeit. Szakemberek szerint ez működhet a gyógyszeriparban is: egy szegény országokat is megfelelően képviselő világszervezetnek fizetnie kellene azoknak a gyógyszereknek a kifejlesztéséért, amelyek nem gazdaságosak ugyan, de mégis szükségesek lehetnek a jövőben.