Kiemelt beruházás lett az Apollo gumigyár

Vágólapra másolva!
Számos hivatalos eljárás alól mentesül így a gyöngyöshalászi beruházás.
Vágólapra másolva!

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Apollo Tyres Hungary Kft. Gyöngyöshalászon megvalósuló beruházását a kormány. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

A rendelet szerint az építésügyi hatósági ügyekben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, építésügyi hatósági ügyekben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

2017-ben jön az első gumi

Az indiai Apollo Tyres Magyarországra hozta első európai zöldmezős beruházását. 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár. Ezzel 975 új munkahelyet teremtenek. Az Apollo hamarosan megindítja az engedélyezési eljárást, a gyár alapkőletétele 2015 tavaszára várható, az első kész abroncs pedig 2017 elején gördülhet le a gyártósorokról.

Az Apollo Tyres-nak jelenleg négy gyártóüzeme van Indiában, három Dél-Afrikában és egy Hollandiában. Teljes kapacitásuk meghaladja a napi 1700 tonnát. Legutóbbi pénzügyi évében a cég 1,64 milliárd euró forgalmat ért el, és világszerte 16 ezer embert foglalkoztatott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!