A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A szlovákok leelőzhetik a cseheket 2020-ra

szlovákia, alacson tátra, gerinctúra
Vágólapra másolva!
A szlovák életszínvonal 2020-ra megelőzi a csehországit egy cseh közgazdász elemzése szerint.
Vágólapra másolva!

A Pravda szlovák lap által idézett David Marek közgazdász szerint, míg a következő négy évben a cseh gazdaság éves átlagban csak 1,7 százalékkal bővül majd, addig a szlovák GDP emelkedés mértéke éves szinten 3 százalék körüli lesz.

Felér a csúcsra szlovákia Forrás: Ballai Vince - Origo

Míg Csehországban az életszínvonal összehasonlítására használt, vásárlóerő paritáson mért GDP szintje tavalyelőtt az EU-államok átlagának 81 százaléka volt, majd tavaly 82,3 százalékra emelkedett, Szlovákiában ez a mutató 2013-ban az uniós átlag 75 százalékát tette ki. A Deloitte közgazdásza mindezek alapján azt a következtetést vonja le, hogy míg Csehországban 2020-ra az életszínvonal mutató az uniós átlag 86 százalékára emelkedik, addig Szlovákia esetében eléri az uniós átlag 90 százalékát.

Alacsony a cseh potenciál

A David Marek szerint annak oka, hogy a cseh gazdaság fejlődési potenciáját "viszonylag alacsonyra" becsülték, legfőképpen annak tudható be, hogy a német gazdaság fejlődése is várhatóan évi 1,4 százalék körül alakul majd, ami visszafogja a cseh gazdaság bővülésének lehetőségeit is.

Az elemzés szerint 2020-ig a globális gazdaság 3,6-3,7 százalékos éves szintű növekedésére van kilátás, ami kevesebb, mint a 2010 és 2014 között kimutatott 3,9 százalékos éves átlag. A tanácsadó ügynökség úgy véli 2020-ig tartó időszakban a fejlett gazdaságok közül az eurózóna gazdasága bővül majd a leglassabban, évi átlag egy százalékkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!