Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: az NGM csütörtökön bocsátotta társadalmi egyeztetésre saját brókertörvény-tervezetét. A Magyar Nemzeti Bank szintén azt közölte, több jogszabály-módosítást indítványoznak a pénzügyi szektor szigorúbb ellenőrzésére.
Orbán Gábor elmondása szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumban már az év elején, a Buda-Cash-botrány előtt elkezdtek dolgozni a törvényjavaslaton. A javaslat többek között arról szól, hogy öt helyett három évente lennének az ellenőrzések, emellett növelnék a Befektető-védelmi Alap által védett értékhatárt.
Nagyobb felelősség terhelné a cégek vezetőit is, akiknek személyes vagyonukkal kellene felelniük a pénzügyi visszaélések miatt, és nagyobb bírságokra is számíthatnak. Orbán Gábor szerint a könyvvizsgálók ellenőrzése terén is javasolnak változatatásokat, mivel tavaly csaknem a könyvvizsgáló cégek fele elbukott az NGM vizsgálatán.
Orbán Gábor szerint arra is figyelni kell, nehogy annyira megszigorítsák a rendszert, hogy a külföldi befektetési szolgáltatók nyerjenek teret a magyarországi piacon, "mert akkor végképp elveszítjük annak lehetőségét, hogy szabályozzuk azokat a szolgáltatókat, amelyek a magyar emberek pénzével ügyködnek" - fogalmazott.
"Világossá kell válnia, ki a tisztességes, és ki az, aki nem jogkövető magatartást folytat a piacon" - fogalmazott Orbán Gábor. Mint mondta, a vizsgálatok végén "egy kóser pecsétet kapnak" a tisztességesnek ítélt cégek, de a szigorú vizsgálatokon ezután is átesnek majd.