A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Megint több magyar ment külföldre

Különleges tájak, különleges élővilág: 4 nemzeti park Európában, amiről talán nem is hallottál utazás
Vágólapra másolva!
Idén az első negyedévben a tavalyinál 5,4 százalékkal több, 3,6 millió alkalommal utaztak magyarok külföldre, és utazásaik során az előző évinél 13 százalékkal többet, 125 milliárd forintot költöttek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tükör című kiadványából.
Vágólapra másolva!

Az utazások számának növekedését a KSH adatai szerint

a többnapos utazások jelentős, 20 százalékos emelkedése eredményezte,

míg az egynapos utazások száma 1,5 százalékkal csökkent január-márciusban.

Az összes utazás több mint fele volt turisztikai célú, ami 15 százalékos növekedés 2014 első negyedévéhez képest. Az egynapos utak közül csupán minden harmadikra, míg a többnapos utak 87 százalékára mentek turisztikai célból a külföldre utazók.

Különleges tájak, különleges élővilág: 4 nemzeti park Európában, amiről talán nem is hallottál Forrás: pngp.it

Az egy napra külföldre látogatók a kiadásaik 72 százalékát élelmiszer, ital, tartós és értékes fogyasztási cikkek, illetve egyéb árucikkek vásárlására fordították.

A több napra látogatók kiadásainak negyedét a szálláshelyre és vendéglátásra költött összeg tette ki, 30 százalékát egyéb áru és szolgáltatás, 17 százalékát üzemanyag-vásárlásra és helyi közlekedésre fordították.

Bécsbe csak kiugrunk

Turisztikai céllal egy napra főként Ausztriába és Szlovákiába utaztak magyar állampolgárok, ebbe a két országba irányult az egynapos turisztikai utazások 85 százaléka. A többnapos turisztikai célú utak során legtöbben Ausztriába és Németországba utaztak Magyarországról, de sokan keresték fel Csehországot, Olaszországot, valamint Franciaországot is. A többnapos turisztikai utak 83 százaléka irányult az Európai Unió országaiba - írja a KSH.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!