Az eltérés 25 millió fél literes sör is lehet egy negyedév alatt, és az idei hőség akár ennél jelentősebben is megdobhatja a sör iránti keresletet, közölte a szövetség. A sörgyártók szerint minél melegebb van, annál több sör fogy – legalábbis az adatok ezt mutatják.
2014 nyarán a napi maximumhőmérséklet 2-6 fokkal volt alacsonyabb, mint az azt megelőző évben. Arányosan a negyedéves sörfogyasztás is hasonló mértékben, mintegy 7 százalékkal volt alacsonyabb, közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Adataiból az derül ki, hogy 2014-ben a június volt erős, amikor legalább egy hétig volt kánikulai meleg. A tavalyi második negyedévben 8 százalékkal fogyott több sör, mint az azt megelőző év hasonló időszakában.
Negyedéves szinten az eltérés a sörgyártók szerint 125 ezer hektoliter is lehet, ami 25 millió fél literes sörnek felel meg.
A nyári hőségben különösen fontos a megfelelő hidratáció,
és ebben a sör is fontos szerepet tölthet be, olvasható a közleményben, ugyanakkor az alkoholtartalom miatt
a Magyar Sörgyártók Szövetsége is csak mértékletes fogyasztást javasol.
„Az idei nyár eddig inkább a 2013-as minta szerint alakul.
A júliusi hőségriadó egyben sörriadót is hozott.
A sörgyárak ilyenkor csúcsra járatva termelnek. Bízunk benne, hogy mindenkihez eljut a hűsítő, minőségi hazai sör a kánikulában” – mondta Schillinger Attila, a szövetség igazgatója.
Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 33-38 fok között alakul, és késő estére is csupán 26-31 fok közé hűl a levegő. Az előrejelzések szerint szerdán érkezhet egy hidegfront, amely enyhíti a hőséget.