Itt sem lehet már mosógépre pályázni

Kerüld el a szerelőt! Tisztítsd ki mosógépedet vegyszermentesen, néhány egyszerű trükkel!
Vágólapra másolva!
Forráskimerülés miatt szünetel a mosógépcsere-pályázatok benyújtása a dél-alföldi régióban, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A mosógépcsere-pályázatokat július 13-án határozatlan időre felfüggesztik. A régióban július 14-én, kedden 10 óráig lehet még pályázatot beadni.
Vágólapra másolva!

A mosógépcsere-pályázat július 1-jén, elsőként a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd július 6-án a dél-dunántúli régióban, július 7-én a közép-magyarországi régióban, július 8-án pedig az észak-alföldi régióban folytatódott.

Nagyon fogynak a pályázati papírok az energiatakarékos mosógépekre Forrás: Thinkstock

Mind a négy régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.



A pályázatok beadása régiónként időben eltolva történik. Július 13-tól lehet jelentkezni a dél-alföldi, július 14-től az észak-magyarországi, július 15-től pedig a közép-dunántúli régióban.

Féláron

A vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de készüléktípusonként limitált a felső határ. Így A+ kategóriájú mosógép beszerzése esetén 25 ezer, A++ mosógépnél 40 ezer, míg A+++ kategóriájú gép vásárlásakor 45 ezer forint a támogatás legnagyobb összege.

A mosógép cseréjével minimum 10 százalékos energia, vagy minimum évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást kell elérni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!