Amennyiben a piaci hangulat egyedül a központi bankokon múlik, az egyes piaci ralik gyorsan kifuthatnak – hangsúlyozza Larry Hatheway, a GAM vezető közgazdásza, a CNBC-n megjelent publicisztikájában. Kiemeli, a piacoknak többre van szükségük a kamatvágásoknál, a mennyiségi lazításnál (QE) és a nyilatkozatoknál.
A szerző szerint ennek oka igen egyszerű:
a világ attól szenved, hogy nincs elég növekedés.
A központi bankok pedig, bár nem erőtlenek, nem valószínű, hogy megfelelő mértékben tudják megemelni a gazdasági bővülést. Hisz nem is feladatuk, ráadásul az elmúlt évek zéró kamataival, eszközvásárlási programjaival pont azt érték el, hogy eltűntek a hozamok. Ezen túlmenően nagyon valószínűtlen, hogy olyan politikákat tudnának életbe léptetni, melyek valóban működnének, mint például a fiskális expanzió finanszírozása vagy a készpénz megadóztatása.
Az ok tehát, amiért a piacok gyengélkednek, nem monetáris okokra vezethető vissza.
A gyökerek a rendszerszintű növekedési hiányosságokban és egyéb strukturális bajokban keresendők
– hangsúlyozza a szerző –, melyek kereslet- és kínálatvezéreltek. Az egyik jól ismert akadály a túlzott adósság, amely az angolszász háztartási szektorban mindig jelen van, és egyre nagyobb aggodalmakat okoz a feltörekvő piacokon.
Kevésbé ismert a gyenge növekedési trend és a túlkínálat kapcsolatának veszélyes természete. Pedig éppen ez az oka annak, hogy az alacsony inflációs környezet – a klasszikus modellek előrejelzései ellenére – miért nem emeli meg a háztartások vásárlóerejét.
Hatheway szerint a növekedés gyengélkedésének oka két egymással ellentétes elméletben keresendő.
Az egyik (a keynesiánus) teória szerint a kitartóan alacsony infláció krónikus kereslet-elégtelenséget jelez, ami összekapcsolható a tőkehozam összeomlásával. A monetáris politika pedig hatástalan, mivel az elégtelen kereslet, és nem a reál kamatráták azok, amelyek meghatározók a befektetői döntéseknél. Az akadozó termelékenység és a gyenge demográfiai mutatók miatti lassú növekedési trend szintén hozzájárul a negatív hatáshoz. A nettó eredményt pedig gyenge befektetési szintek és a vártnál alacsonyabb mértékű fogyasztás jelentik, melyek egyenetlen növekedéshez vezetnek.
Egy másik, az üzleti ciklusokkal foglalkozó, úgynevezett RBC (Real Business Cycle – valós üzleti ciklus) elmélet szerint a recessziókat mindig a túlzott, felpörgő befektetések időszaka előzi meg. Ez ismerősen csenghet számos energia- és nyersanyagipari vállalatnak, de gondolhatunk a Kínában felfűtött állami tulajdonú üzleti szektorra is.
A kockázat az, hogy a kereslet-elégtelenség és a többletkapacitás kombinációja megrekedt globális gazdasághoz vezet. A recesszió, amely történetileg sokszor monetáris önuralom vagy a buborékok kipukkadása után alakul ki, most talán sokkal kisebb sokkokat követ majd. Most először a feltörekvő piacok problémái lökhetik recesszióba a világgazdaságot – mondja az elemző.
Nem csoda tehát, hogy a befektetők idegesek. Még rosszabb, hogy amennyiben a diagnózis helyesnek is bizonyul, a gyógyszert igen nehéz beazonosítani. A kezelés egyrészt magában foglalhatja a politikai kihívásokat jelentő strukturális reformokat, a többletkapacitás csökkentését, valamint az egyensúlytalanságok visszafogását (például Kínában). Emellett látszódnak még kisebb lépések, mint az amerikai energiaszektor kínálati oldalának megtisztítása vagy a nemrég bejelentett Csendes-óceáni Partnerségről (TPP) szóló megállapodás, de ennél sokkal több kellene.
Hatheway meglátása szerint
a piacok augusztusi felfordulása fontos pontot jelöl, nevezetesen a kockázatos eszközök 2009 óta tartó ralijának végét,
és a volatilitás visszatérését. Ebben az esetben pedig – jegyzi meg a szerző – a befektetőknek sokkal kevésbé kellene hagyatkozniuk a piacok általános teljesítményére. Úgy tűnik tehát, újra beköszönt a jó öreg befektetési éleslátás időszaka.