Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A cikk szerzője Bartha Ádám, az Investor.hu újságírója.
Az elmúlt időszakban az Uber váltotta ki a legnagyobb vitákat a sharing economy körül. A legfontosabb kérdést az jelentette – és jelenti ma is –, hogy pontosan minek is minősül a vállalat. Ez egy sajátos taxitársaság, amelynek lényegében alkalmazottai vannak, vagy csupán egy online platform, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy független „vállalkozóként” kihasználja a saját autójában rejlő kapacitásokat, és némi extra bevételre tegyen szert?
Ezen igen fontos szabályozási kérdés mellett az sem mellékes, hogy vajon „megosztásról” beszélünk-e, amikor arról van szó, hogy valaki pénzt kér a fuvarért vagy bármely más szolgáltatásért. Egyesek szerint a sharing economy csupán a „féktelen kapitalizmus” új fajtája, míg mások egyenesen egyfajta internetalapú „kommunizmus” kialakulásáról beszélnek.
Legutóbb a brit IB Times egyik publicistája vetette fel, hogy
a megosztásra épülő gazdaság egy jelentős részének nincs is köze a megosztáshoz,
ráadásul ezek közül számos még csak újdonságnak sem nevezhető.
A felvázolt probléma egyik gyökere a pontos a meghatározás hiánya. Van ugyanis egy modellünk, amely óriási hírverés mellett hatalmas összegeket vonz, és brutális forgalmat bonyolít, mégsem teljesen világos, hogy pontosan miről is beszélünk. A téma egyik legtöbbet idézett kutatója, Rachel Botsman például úgy határozza meg a sharing economyt, mint egy gazdasági modellt, amely a kihasználatlan vagy rosszul kihasznált kapacitásokon alapul, pénzügyi vagy nem pénzügyi előnyök érdekében – elsősorban a felek közti közvetlen kapcsolat során (peer-to-peer, P2P), a nagy közvetítők kiiktatásával. Amennyiben elfogadjuk Botsman definícióját, úgy azonnal megoldódni látszik a kérdés, hogy problémát jelent-e pénzt kérni a megosztásért.
A helyzet azonban itt még messze nincs megoldva. Bizonyos szempontból ugyanis éppen ez az a pont, ahol kiemelt fontosságú lenne pontos meghatározást követni, és élesen elválasztani két irányt.
Egyrészt – részben követve az IB Times érvelését – elfogadhatónak tűnik az a megközelítés, hogy
a sharing economy pénzügyi tranzakcióval járó részei csupán egyfajta választ és logikus átmenetet kínálnak napjaink világgazdasági problémái közepette.
Miután világszerte hatalmas tömegek veszítették el munkájukat, a sharing economy lehetőséget teremt, hogy a rendelkezésre álló kapacitásokat – autó, ingatlan, képességek – gyorsan és egyszerűen pénzzé lehessen tenni.
Emellett pedig a 2008-as válság óta erősen megrendült a bizalom a nagy gazdasági és pénzügyi intézményekben, amire a P2P modell – főleg az internet segítségével – szintén választ kínál. Erre a legjobb példa a P2P hitelezés felfutása, ami nagyban betudható annak is, hogy sokan kiábrándultak a hagyományos bankrendszerből.
Másrészt nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezen újfajta hálózati gazdaságnak vannak olyan részei, amelyek más irányba mozdulnak el. Az Airbnb-vel szemben például ott áll a CouchSurfing, amely szintén online platformon keresztül teszi lehetővé, hogy ingyenes szállást keressünk. Egyre nagyobb teret kapnak emellett a világhírű egyetemek által tartott online kurzusok, melyek szintén ingyenesek, és sok esetben még igazolást is adnak az elvégzésükről.
Vagyis a sharing economy azt mutatja, hogy létezik egy olyan oldala, amely a kapacitásokat a közjavak irányába mozdítja el, miközben a másik oldal egy hatalmas üzleti vállalkozás. A véleményformálók szempontjából pedig az a döntő, hogy éppen melyik oldalra fókuszálnak.
Ami biztosnak tűnik, hogy a sharing economy koncepciója mélyén ott van egy modellváltás lehetősége, egyszerűen azért, mert rámutat, hogy
a jelenlegi technológiák mellett elvileg kialakítható egy sokkal egyenlőbb és fenntarthatóbb fogyasztási és gazdasági rendszer.
Hogy mindebből csupán egy következő buborék, netán egész iparágak teljes átalakulása, vagy akár egy sokkal mélyebb gazdasági-változás nő majd ki, még a jövő zenéje. De talán ez lesz a jövő egyik legizgalmasabb zenéje.
