A Federal Reserve 2008 decembere óta tartja gazdaságösztönző céllal zéró közeli szinten az irányadó kamatot.
A kamattartó döntés megfelelt a többségi piaci várakozásoknak.
A testület 9-1 arányban szavazott a kamattartás mellett. A Richmond Fed elnöke, Jeffrey Lacker már a második alkalommal tette le a voksát egy 25 bázispontos emelés mellett. A szeptemberit megelőző öt ülésen a testület még egyhangúlag a kamattartás mellett szavazott.
A FOMC a mostani kamattartó döntés indoklásában változatlanul kedvező véleményt alkotott az amerikai gazdasági növekedés kilátásairól, a növekedés mértékének jellemzésére pedig a már megszokott "mérsékelt ütemű" kifejezést alkalmazta.
A Fed a döntés indoklásából ezúttal azonban elhagyta a világgazdasági fejlemények növekedést fékező hatására, valamint az inflációra, mint a kamatemelést gátló tényezőre a korábbi szövegekben tett utalást.
Az előző, szeptemberi kamatdöntés indoklásában a Fed még külön kiemelte, hogy "a világgazdasági és a nemzetközi pénzpiaci fejlemények kockázatot jelenthetnek az amerikai gazdaság növekedési kilátásaira és az inflációs várakozásokra". Azt a kitételt azonban, hogy "szoros figyelemmel követjük a világgazdasági és nemzetközi pénzügyi fejleményeket", az előzőhöz hasonlóan a mostani dokumentumban is alkalmazta a testület.
A döntés indoklásában
a Fed kiemelte a lakossági kiadások és a vállalati tőkeberuházások "erőteljes" növekedésének kedvező hatását,
de megelégedésének adott hangot az ingatlanpiaci forgalom alakulását illetően is.
Az infláció alakulására vonatkozóan a Fed a mostani indoklásban bizakodó hangot ütött meg annak ellenére, hogy ez továbbra is elmarad a hosszú távú céltól.
Az alacsony infláció elsősorban az energiaárakra és a nem energiaipari importra vezethető vissza
- mutatott rá.
A FOMC a foglalkoztatás növekedési ütemének lassulása és a munkanélküliségi ráta stabilizálódása okán kifejezte reményét a munkaerőpiaci helyzet további javulására. A valószínű további javulás egyik meggyőző jeleként kiemelte, hogy a rendelkezésre álló munkaerő kihasználatlanságának mértéke jelentősen csökkent.
Az előző, szeptemberi kamatdöntő ülésekhez képest tehát a FOMC álláspontjában bekövetkezett leglényegesebb változás az, hogy
érzékelhetően enyhültek a testület aggályai
a világgazdasági helyzet és a nemzetközi pénzpiaci turbulencia hátrányos amerikai gazdasági következményeit illetően.
Ennek szellemében pedig a testület a mostani indoklásban egyértelmű jelzést tett arra, hogy a következő ülésen már érdemben foglalkozik a kamatemelés megkezdésének a lehetőségével.
A Fed illetékesei az idei év elején tettek először utalásokat a monetáris szigorítás lehetséges megkezdésére valamikor az év vége felé.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a FOMC legközelebb december 15-16-án tart kamatdöntő ülést.