Marc Chandler szerint valószínűleg még jó ideig erősödhet az amerikai fizetőeszköz. A dollár körüli jelenlegi globális és helyi gazdasági-pénzügyi-politikai helyzet ugyanis olyan dollárrali kialakulását generálja, mint amilyen 1944 (Bretton Woods) óta eddig kétszer fordult elő. Lényegi tudnivaló, hogy mindkettő nyitányát a Fed kamatemelési ciklusának beindítása előzte meg. Az első, a Reagan elnök nevével fémjelzett, rali 1979-től 1985-ig tartott és a dollár ötvenszázalékos erősödését hozta. Ennek a vezető tőkés országok (G7) jegybankjainak és kormányainak együttes beavatkozása vetett véget.
És megint csak nemzetközi pénzügyi, akkor már főként az Európai Központi Bank által irányított intervencióra, majd egy nagy amerikai kamatcsökkentési hullám beindulására volt szükség az ezredforduló környékén ahhoz, hogy befejeződjék az úgynevezett Clinton-rali, amely 1995-ben kezdődött, s amely a dollár erejét harminc százalékkal növelte.
Az Obama-ralinak még csak az elején járunk és Chandler számára azt sugallják az előjelek, hogy a jelenlegi dollárroham befejeződése előtt, talán 2017-ben, legkésőbb 2018-ban az euró árfolyama még „lenéz” a történelmi mélypontra:
80-90 dollárcentért is kapunk majd egy eurót, mielőtt fordulna a kocka
- derül ki az Alapblognak adott interjúból.
Az elmúlt másfél évben igen komoly diadalmenetben van a dollár az euróval szemben, hisz az EUR/USD az 1,40-es szintről egészen 1,05-ig esett. Marc Chadler, aki a CNBC és más vezető amerikai pénzpiaci orgánumok kommentátora szerint most az a meghatározó körülmény, hogy
teljesen elváltak egymástól a szükségszerű amerikai és az európai jegybanki beavatkozások irányai:
az EKB valószínűleg napokon belül kénytelen további könnyítéseket (QE) beindítani, a Fed viszont ellenkezőleg: hamarosan megkezdi az alapkamatemelési-ciklust, a gazdaságban lévő pénzmennyiség szűkítését.
Ennél fogva csak szélesedni tud a dollár és az euró közötti kamatkülönbözet, ezáltal pedig az árfolyamkülönbség. A szakértő szerint
az USA sokkal jobban együtt tud élni az erős dollár, mint a túl erős euróval az európaiak.
Amit csak Németország megtermel, annak 40 százalékát exportálja, mégpedig meghatározóan késztermékek, áruk formájában. Amerika esetében ez az arány 15 százalékos, ugyanakkor az USA exportján belül marginális a jelentőségük a késztermékeknek. Amerika elsősorban működő tőkét exportál a világba: gyárakat épít és infrastruktúrát telepít a tengeren túl. A kínai utakon futó milliónyi amerikai márkájú autót nem az USA-ban, hanem teljes egészében ott, Kínában gyártják.
Chandler szerint a magyar helyzet befektetői szempontból erős kettőséget mutat: egyrészt 40 százalékkal emelkedett a BUX index egyetlen év leforgása alatt, elképesztően sok pénzt lehetett vele keresni – erre szokás mondani: túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az érem másik oldala azonban a következőt mutatja: adva van egy olyan, a feltörekvő piacokhoz sorolt ország, amely önmagát illiberálisnak aposztrofálja. Ez folyamatos beszédtéma a befektetők világában és önmagát erősítő folyamatként az válik az általános nézetté, hogy
egy ilyen országból előbb-utóbb ki kell menekülni: szabadulni kell a magyar kötvényektől és az utóbbi időben oly jól teljesítő vezető magyar részvényektől is.
Nem véletlen, hogy Lengyelország és Csehország jelentősen olcsóbban finanszírozhatja magát a 10 éves államkötvényeivel, mint Magyarország. Ez óvatosságra intő, tekintélyes különbség az euróaspiráns közép-kelet-európai országok között. Ha befeketőként mérlegelem Magyarországot, akkor a mérleg egyik serpenyőjében ott vannak az átlagnál magasabb hozamok. A másikban viszont az egyelőre ismeretlen nagyságú, mélységű, a feltörekvő piacok némelyikének összeomlása nyomán elhatalmasodni tudó ország- és devizakockázat.
A nem tervezhető kockázat meglehetősen nagynak látszik Magyarország esetében,
még akkor is, ha az utóbbi három hónap adatait tekintve Magyarország Lengyelországnál jobban teljesített, bár e mögött a lengyelországi választások előtti bizonytalanság játszott meghatározó szerepet. Az általános piaci légkör mindenesetre kevésbé kedvez Magyarországnak, mint Lengyelországnak - derül ki az Alapblogos interjúból.
A befektetőknek a feltörekvő piacok iránti „szerelme” alól eltünedeznek a fundamentumok:
Ilyen körülmények között valóban eluralkodóban van a félelem, hogy fizetésképtelenné válik rengeteg olyan dél-amerikai, közép- és közel-keleti, illetve ázsiai vállalat, amely az olcsó dollárt és a lenullázódott amerikai alapkamat-környezetet kihasználva – főként dollárban denominált – kötvényeket bocsátott ki.
Marc Chandler úgy látja, hogy
erősen disztingválni kell a különböző feltörekvő piaci eszközök és országok között, és nem szabad általánosságban menekülőre fogni a dolgot.
Példának okáért esik az olaj világpiaci ára és emiatt Szaúd-Arábiától is sokan félnek már. Csakhogy az a királyság óriási pénzügyi tartalékokat halmozott fel, a GDP-hez viszonyított adóssága mindössze 10 százalékos. Sokakkal ellentétben a szakértő számára igenis kitűnő befektetésnek ígérkeznek mind a szaúdi helyi pénzben, mind a dollárban kibocsátásra tervezett ottani államkötvények.
Ugyanilyen fantáziát lát a kínai állam által a következő napokban piacra dobni tervezett, dollárban jegyzett kötvényekben. A feltörekvő piacokon oda kell figyelni a világszínvonalat képviselő, azt tartani képes, automatikusan élvonalat produkáló vállalatokra is: akármennyire is sújthatja a tőkekivonás Kelet-Ázsiát, Chandler számára ellenállhatatlanul vonzók például a koreai Samsung cég kötvényei.
A jövőbe tekintve nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb a világot átalakító, a globális gazdaságot erősen élénkíteni képes infrastrukturális projektek indulnak be. Azon – akár harmadik világbeli vagy orosz, török, indiai, kínai – vállalatok kötvényeire kell figyelni, amelyek bizonyítottan jól menedzseltek és „fel fognak szállni erre a vonatra”. Például a világ legnagyobb cementgyártója egy mexikói cég. Annak részvényeit és kötvényeit messzemenően érdemes ilyen helyzetben is vásárolni.