A fiatalok mindig a sztorira kattannak

Valentinyi Katalin

Nem kell rögtön harmincmilliós beruházásban gondolkoznia annak, aki céget szeretne alapítani, a startuposdi mellett se feledkezzünk meg a hagyományos szakmák értékéről, az oktatás talán legfájóbb hiányossága pedig talán az orientáció és a készségfelmérés. Erről is mesélt Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány alapítója. Három éve díjazzák azokat a vállalkozókat, akik perspektívát mutathatnak a fiataloknak.

• Elhatározták, hogy meghozzák a fiatalok kedvét a vállalkozáshoz.
• A teljes ismeretlenségből léptek elő, ma már mértékadó a munkájuk, de szerintük nagyon sok hozzájuk hasonló szervezetre van szükség.
• Nagyon fontosnak tartják a divatos trendek mellett a hagyományos szakmák becsületét.
• Járják az országot, előadást tartanak a hallgatóknak a vállalkozói életformáról. A csilláron is lógnak.
• A hátrányos indulás nem gond.

Mi adta a legnagyobb lökést abban, hogy példaképfigurákat keressen a vállalkozók között?

Két dolog. Az egyik, hogy végre valami olyat csináljak, ami társadalmilag is hasznos, amivel nyomot tudok hagyni. A másik, hogy hiába a startupláz, a legtöbb fiatal ennek ellenére sem tudja, merre induljon. Azoknak a fiataloknak is perspektívát szerettem volna mutatni, akik nem értenek az informatikához, és nem mérnökök. Az is világos volt, hogy a hagyományos szakmákban mozgó vállalkozók között is rengetegen végeznek nagyon értékes munkát, de keveset beszélünk róluk. Pedig

egészen elképesztő, mi mindent találunk itthon!

Eszembe jutott, ha megmutatjuk ezt a sokszínű képet, nagyobb lesz a vállalkozói kedv, különösen a fiatalokban. De ehhez vállalkozói példaképeket kell találni. Ez a társadalmi küldetésünk.

Valentínyi Katalin Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A küldetés hosszú távú cél. Mire számítottak az első évben?

Kezdetben annak örültünk, hogy a szektor tudomást szerzett a létezésünkről. Most, három év után mondom azt, hogy elértük az első alapítványi célt, felhívtuk a figyelmet a hazai sikerekre. Az első évben több mint 200-an jelentkeztek, pedig a semmiből léptünk elő.

Gondolom, kőkemény marketing mellett.

Éppen hogy nem, erre civilként

nem is lehetett forrásunk. Gerilláztunk:

a saját csatornáinkon találtuk meg azokat a partnereket, akik egyetértettek, és segítettek terjeszteni az ötletünket. Felvettük a kapcsolatot szakmai szervezetekkel, kamarákkal, és egyenként gugliztam ki, milyen cégeket érdekelhet, hogy elindult a Példakép Pályázat. Természetesen a második és harmadik évben már learathattuk az előző év termését, de ismeretlenként beletrafáltunk, és ránk kaptak. Új kezdeményezés volt, és hiánypótló.

Évről évre többen jelentkeznek?

Igazság szerint egyre kevesebben, de ez jó: már minőségi a felhozatal. Mi rutinosabban és magasabb mércével, nagyobb elvárásokkal szűrünk, de magától is elsősorban az a réteg jelentkezik, akiket mi keresünk, mert már tudják, hova pozicionáljanak. Megnőtt az ismertségünk,

egyetemekre, középiskolákba járunk előadást tartani,

és egy nagyon összetartó közösséget szerveztünk. A vállalkozóink között megindult a networking, egyre több a közös üzlet, pedig ezzel nem is számoltunk.

Mit gondol, mikor lesz kézzel fogható hatása a munkájuknak?

Én már most érzem a kezdeményezés erejét, de

ha egyedül maradunk, nem fog sikerülni.

Még sok-sok hasonló szervezetre van szükség. És akkor talán néhány éven belül a fiatalok vállalkozási kedve is láthatóan nagyobb lesz. Az elmúlt 1-2 évben egyébként el is kezdett növekedni.

Milyen szempontok alapján lehet egy vállalkozó példakép?

A pályázati kritériumaink, hogy cége legalább két éve működjön, a cégvezető legyen 40 évesnél fiatalabb és magyar állampolgár, adótartozása nem lehet.

Megnézzük, mennyire innovatív,

végez-e CSR tevékenységet, mekkora a társadalmi hasznosulása és a versenyképessége, mekkora a fejlődési potenciál a vállalkozásában. De a legfontosabb, hogy legyen valami példaértékű a vállalkozásban, amit érdemes megmutatni.

A példaértéket hogyan lehet mérni?

Például azzal, hogy milyen a vállalkozás története vagy a vállalkozó életútja. Honnan hová jutott el. Vagy például az is, ha valaki egy különleges területen ügyködik sikeresen.

Szegény lakatosok.

Mint említettem, senki nincs kizárva csak azért, mert éppen nem az ő szakmája a legmenőbb. Abszolút példaértékű lehet, ha valakinek van egy mestersége, és abból kiválóan megél. Idén bekerült a példaképek közé egy szobrász, de

volt már kőfaragónk, ácsunk, fodrászunk, virágosunk és órásmesterünk is,

hogy csak néhányat említsek. A minőségen van a hangsúly és az egyediségen. Na meg a profizmuson.

Ez az ács mitől vált példaképpé?

Innovatív, nagyon magas minőségben dolgozik, oktat, társadalmi felelősséget vállal. Megpróbáljuk megismerni az embert is a vállalkozóban, mert a fiatalok a sztorira kapják fel a fejüket. Az én szememben egyébként mindenki példaértékű, aki a saját szakmáját szenvedéllyel műveli, és sikeres tud lenni benne. Az elhivatottság érték.

Említette a társadalmi hasznosulást. Ez nem a tényezők szürke eminenciása?

Annál fontosabb. Ha végignézem azokat a vállalkozókat, akiket a 3 év alatt kiválasztottunk, szinte kivétel nélkül mindegyiküknél azt látom, hogy a vállalkozásukban nem pusztán a pénzkeresetről van szó, hanem ott van valami plusz. És ettől működik. Hogy csak 1-2 példát említsek,

a Ma Este Színház rászoktatta a fiatalokat a színházba járásra.

A Boutiq’Bar meghonosította itthon a koktélkultúrát. Szerintem nem csak a szó szoros értelmében vett társadalmi vállalkozások lehetnek „társadalmiak”.

Magában a vállalkozói környezetben min szeretnének változtatni?

Jó lenne, ha sokkal több minőségi és valóban profi vállalkozás lenne. Emellett egyszerűen kell, hogy meglegyen a kellő számú kkv, az idetelepült multik önmagukban nem fogják felpörgetni a gazdaságot. Ezért a mi legfőbb célunk az utánpótlás-keresés. Ez biztosan hoz eredményt, lassan, de óhatatlanul. Bár még mindig

Demján és Csányi a legismertebb vállalkozók, de túl nagy a generációs szakadék

köztük és a fiatalok között. Sokkal ütősebb és motiválóbb, ha korban hozzájuk közelebb álló, ne adj Isten saját korosztályukból mutatunk példákat. Igaz, hogy a 18–25 közötti korosztály még keresi önmagát, de sokkal bátrabb is, mert még tét nélkül próbálkozhatnak. Egy friss kutatás szerint harmincévesen még minden második ember vállalkozna, ötven fölött pedig már csak százból egy. Az egyetem, a felnőttképzés, a középiskola vége az az időszak, amikor meg lehet fogni a fiatalokat. Nyitottak, sokkal nagyobb az alkotókedvük, merészek. Igaz, hogy

nem lesz mindenkiből vállalkozó, nem is ezt szeretnénk,

de a cégépítés rengeteg hasznos készséget fejleszt: a vállalkozó megvalósítja önmagát, kiszúrja a lehetőségeket, problémamegoldásra koncentrál, önállóan dolgozik és halad, van gondolata. Szomorú, hogy sok fiatal gondolat nélkül él. És az államtól várják a segítséget.

Nem a multik fogják felpörgetni a gazdaságot Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Ezt honnan lehet tudni?

Készítettünk egy reprezentatív kutatást az Ipsosszal és a UPC-vel. Abszolút általános elvárásuk a támogató beavatkozás, és elsősorban az állami segítség. Ez így nem megy.

Valóban sokat számít, ha vállalkozásbarát légkörben lehet céget építeni.

A kedvező adórendszer és a csökkentett bürokrácia csak a kereteket teremti meg, tartalommal már a mi feladatunk megtölteni. Nem lehet mindent az államtól várni.

Vannak terveik arra, hogy ez átalakuljon?

A közoktatásba még nem érdemes a vállalkozói tudást beleépíteni, az a korosztály nem érett rá. Ott még a történet működik, a jó példa, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok perspektívát lássanak. Az is, aki nem IT-s, hanem csak remekül süt, vagy szeretne érteni az ötvösséghez. Ehhez meg kell keresnie, mi teszi erre alkalmassá a személyiségében. Ezért én nagyon fontosnak tartom – a középiskola végén, az egyetemi évek elején – a kompetenciamérést. Hiszen még

komoly vezérigazgatók is folyamatosan tesztelik magukat,

akkor miért hagyná ki egy formálódó személyiség, hogy megtudja, miben jó, mik a hiányosságai, mire fókuszáljon? Óriási probléma, hogy az oktatási rendszer nem foglalkozik a személyiségfejlesztéssel, az orientációval. Pedig nagyot lendítene a vállalkozókedven is, nem beszélve arról, hogy kevesebb lenne az elvesztegetett év.

Mire kérdeznek és csodálkoznak rá leginkább a fiatalok?

A leggyakrabban arról szeretnek hallani, mi hogyan és mikor jöttünk rá arra, mihez értünk. Hogyan értük el az első eredményeket, hogy képeztük magunkat. Hogy szereztünk kezdőtőkét. A saját út és a pénz a két leggyakoribb, legfontosabb kérdés.

Ez utóbbira mit szoktak felelni?

Hogy sem nem az államtól, sem nem a befektetőktől. Aki olyan szerencsés, hogy kap segítséget a családjától, éljen vele, de egyébként bootstrapping, amíg csak lehet. Egyébként meg, aki hisz az ötletében, kölcsönkérni is merni fog. Vegyék tudomásul, hogy az első évek szűkösek lesznek. Ha csak a vállalkozás nem talál bele őrületes mázlival egy piaci résbe,

az első sikerig hihetetlen kitartás kell,

nagyon sok idő, és tudni kell, hogy később is nehéz lesz. Nemrég odajött az egyik előadásunk után egy lány, hogy évek óta szeretne cupcake-cukrászdát nyitni, de halogatta, most azonban úgy érzi, kapott annyi lendületet attól a nyolc vállalkozótól, aki a kérdéseikre felelt, hogy belevág. Egyébként

mókuskerék is ez a munka,

de annak mindennapos élménye, hogy a termékemre, a szolgáltatásomra szükség van, mindent megér. Én vállalkozás előtt majdnem tizenöt éven át voltam alkalmazott. Úgy éreztem, egy fekete lyukba dobálom be az ötleteimet.

A lánynak, aki cukrászdát nyitna, mit tanácsolt? Hogyan legyen pénze annak, akinek nincs?

Amikor egy fiatal elindul, nem kell rögtön a legnagyobb volumenben gondolkoznia. Nincs szükség azonnal harmincmilliós beruházásra. Induljon el kicsiben, és valósítsa meg lépésről lépésre. Alulról kell elkezdeni. Kezdjen el dolgozni, és be fog jönni valami. Ez biztos.

Melyik a saját kedvenc fejezete az alapítvány történetében?

Sok van, de talán az egyik legemlékezetesebb, amikor

az Audi Hungária vezetője elmesélte, mi történt, mikor hazavitte a kiadványunkat.

A gyerekei rögtön lecsaptak rá, és ahogy lapozgatták, az egyik rábökött egy képre, és azt mondta: „Apa, én ilyen szeretnék lenni.” Azt mondta, hogy ő ekkor értette meg igazán, mennyire fontos és hiánypótló, amit csinálunk. Kellenek a példaképek. Előbb-utóbb ezzel mindenki szembesül, vagy a saját útkeresése vagy a gyerekei pályaválasztása során.

Mi történik, ha a jövő Richard Bransonja egy észak-magyarországi tanyán születik meg?

Nem számít. Jó néhány példaképünk hátrányos helyzetből indult, van köztük roma származású és fogyatékkal élő is. De hadd fordítsak a kérdésén: mi van, ha módos családba születik? Az mire garancia, ha például nincs benne kitartás?

A tőke nem helyettesíti az elszántságot.

Amikor elkészítettem az első évünk kalkulációját, az összeg tíz százalékával ha rendelkeztem. De nem adtam fel, bár nyilván voltak álmatlan éjszakáim. Már meghirdettük a programunkat, amikor azt tapasztaltuk, hogy egyáltalán nem olyan ütemben jönnek a támogatások, mint ahogy azt elképzeltük.

Azt hiszi, valós opció volt, hogy visszakozzunk?

Arról szó sem lehetett. Egyébként közhelyes, de igaz: mind a lejáró határidő, mind az akadály nagy erőket mozgósít az emberben.

Nekünk is használt a sok elutasítás.

Átgondoltuk, mit kell másként csinálnunk vagy másként kommunikálnunk. Elsőként a Tesco állt be mögénk, majd sorra azok a cégek, akik ma is stabil támogatóink. Ha nincs víziója az embernek, öt év múlva ugyanazzal a problémával fogja szembetalálni magát. Amikor belevágtam, csak az első évet akartam mindenképp végigcsinálni. Aztán fejlesztettünk tovább, tűztünk ki új célokat. Amire most törekszünk, az három éve nem volt a fejemben, bár bíztam benne, hogy eljutunk idáig. A kompetenciafejlesztés és az orientáció az egész országban hiánycikk. Nekünk most efelé kell fordulnunk.