A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán szervezett eseményen azt a kérdést is körbejárták, vajon mivel lehetne erősebb önállóságra motiválni a tanulmányaikban kimagasló hallgatókat. Dr. Szolgay Péter dékán szerint a frissdiplomások leginkább alkalmazottként akar boldogulni, ők azonban arra biztatják őket, hogy ötleteiket egy saját alapítású vállalatnál próbálják megvalósítani.
Hozzátette, Magyarországon az óriási innovációs potenciál dacára egyáltalán nem divat arra törekedni, hogy a tudományos eredményeket a piacon hasznosítsák a kutatók. „Van olyan doktoranduszunk, akinek a kutatásából szabadalom született, mások startup cégeket hoztak létre egy-egy nálunk fejlesztett munkára építve. Ahhoz azonban piaci szemléletre és támogatásra van szükség, hogy többen merjenek belevágni ilyesmibe. Mindent megteszünk azért, hogy a hallgatóinkat hozzásegítsük befektetők megtalálásához” – mondta az egyetem vezetője.
Az ehhez szükséges tőkét az alapok mellett az Unióból is megkaphatnák a vállalkozó kedvű hallgatók, Csepreghy Nándor a konferencián beszélt arról, hogy az uniós keretösszegből körülbelül 250 milliárd forintot különített el a kormány csak innovációs beruházásokra. A támogatás egy részét kifejezetten olyan egyetemek és oktatási műhelyek kaphatják meg, amelyeknek kutatási tevékenysége piaci termékeket eredményez.