Vida Ildikó májustól, nyártól már bizonyosan nem lesz a mostani posztján, ez a hír járja az adóhatóságnál a Népszabadság szerint. A kormányból senki nem erősítette meg a lap értesüléseit, de azt nem zárták ki, hogy Vida Ildikó lemondására bármikor sor kerülhet.
A NAV-elnök távozására az Állami Számvevőszék bírálatai bőven adnának alapot, véli a Népszabadság. Politikailag pedig azért várható a lépés, mert Vida Ildikó Simicska Lajos egyik legbizalmasabb embere.
De nemcsak Vida Ildikó, hanem Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jövője is bizonytalan. A Napi Gazdaság úgy tudja, a legutóbbi kormányülésen szó volt a tárcavezető esetleges távozásáról. A lap szerint a kormányban attól félnek, az ellenzék könnyen rátolhatja a Kun-Mediátor-botrányt a miniszterre, mivel Fazekas Sándor volt Karcag polgármestere. A tárca a Hungária-botrányban is érintett, a Földművelésügyi Minisztérium által felügyelt TIG Nonprofit Kft. 410 millió forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél. Az ellenzék az állami földek újraosztása miatt is folyamatosan támadja Fazekas Sándort és minisztériumát.