Csehországban is hódít a magyar multi

Szijjártó Péter Prága,
Szijjártó Péter: A kölcsönösség jellemzi a cseh-magyar kapcsolatokat
Vágólapra másolva!
Prágában megnyitotta első töltőállomását a Mol-csoport, és a következő tíz évben Csehország első tíz cége közé szeretne kerülni. Szijjártó Péter és Világi Oszkár portálunknak arról is beszélt, hogy a magyar cég terjeszkedés ellenére nem tartanak politikai alapú támadásoktól.
Vágólapra másolva!

Az Origo is részt vett az első Mol-töltőállomás prágai átadásán. A szalagot Dsupin Attila, a Mol-csoport csehországi vezérigazgatója, Világi Oszkár, a Mol-csoport Igazgatóságának tagja, a Slovnaft vezérigazgatója és a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, Lars Höglund, a Mol-csoport kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Jan Mládek, Csehország ipari és kereskedelmi minisztere vágta át.

Kölcsönösség

A mostani beruházásról már korábban is tárgyaltam a cseh féllel, és semmilyen negatív attítűdött nem tapasztaltam a magyar cég szerepvállalásával kapcsolatban a részükről – mondta az Origónak Szijjártó Péter. A miniszter úgy fogalmazott, nemcsak a magyar cégek aktívak a cseh piacon, hanem a cseh cégek is több fontos megbízást nyertek Magyarországon.

Szijjártó Péter: A kölcsönösség jellemzi a cseh-magyar kapcsolatokat Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Teljes nyitottsággal állunk a cseh cégek és beruházások előtt, és ezt kapjuk vissza Csehországtól." Szijjártó szerint mind Románia, mind Horvátország esetében sokkal nagyobb volumenű a magyar beruházások értéke, mint fordítva, de ez Csehország esetében nem áll fönn, így teljesen biztos benne, hogy semmilyen negatív tónus nem került a képbe.

„Közép-Európában hiszek"

Nem tartok politikai felhangú támadásoktól a Mol csehországi piacszerzése miatt – mondta az Origónak Világi Oszkár. A Slovnaft vezérigazgatója bízik a közép-európai együttműködésben, és eddig sem volt negatív a fogadtatása annak, hogy a cég a régióban megjelent. Szólt arról is, hogy a következő években egyértelműen a konszolidáció a cél, mivel a megszerzett pozíciókat a lehető legjobban kell működtetni.

Világi beszélt arról is, hogy szeretnék Csehországban az eddig nagykereskedelmi jelenlét mellett a kiskereskedelmi szektorral való integrációt megvalósítani. A benzinkutakon nem csupán üzemanyagot, hanem egyéb szolgáltatásokat is szeretnének nyújtani, mivel naponta több százezer ember fordul meg a kutakon – tette hozzá. „Csehország 10 legnagyobb vállalata közé szeretnénk kerülni, és nemcsak gazdasági téren, de a társadalmi felelősségvállalás szempontjából is."

A Lukoil- és a Slovnaft-benzinkutak fokozatos márkanévváltásának eredményeképpen további Mol töltőállomások fognak nyílni a cseh piacon – idén várhatóan mintegy 80 új kút kezdi meg működését.

Világi Oszkár nem tart politikai támadásoktól Forrás: MTI/Illyés Tibor

Beszállhat a Skoda

Az átadó előtt Szijjártó Péter magyar és Lubomir Zaorálek cseh külügyminiszter arról beszélt, hogy a két ország között egyre szorosabb az együttműködés. 2014-ben a külkereskedelmi forgalom minden korábbi rekordot megdöntött. A jövőbeli együttműködés kapcsán a két fél kiemelte, hogy fontos mérföldkő a prágai töltőállomás megnyitása, de a többi cseh és magyar cég közötti együttműködés is kiemelten fontos.

Szijjártó Péter arról is tájékoztatott, hogy a jövőben a budapesti 3-as metró vagonjainak felújításáról szlóló tenderben is részt vehet a Skoda, de a konszern Paks II. építésében is segítséget nyújthat. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, a közeljövőben a Mol-csoport a második legnagyobb kiskereskedelmi szereplő lehet a csehországi benzinkútpiacon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!