Tízezrek tüntettek Athénban

Athén, 2015. június 30.
A hitelezők programját támogatók tüntetnek a parlament athéni épülete előtt, a Szintagma téren 2015. június 30-án, öt nappal a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartandó népszavazás előtt. (MTI/AP/Thanásszisz Sztavrakisz)
Athén, 2015. június 30. A hitelezők programját támogatók tüntetnek a parlament athéni épülete előtt, a Szintagma téren 2015. június 30-án, öt nappal a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartandó népszavazás előtt. (MTI/AP/Thanásszisz Sztavrakisz)
Vágólapra másolva!
Legkevesebb húszezren tüntettek kedden este Athénban a Görögország nemzetközi hitelezői által kidolgozott reformjavaslatok mellett egy rendőrségi becslés szerint.
Vágólapra másolva!

A tüntetők - legnagyobbrészt a kormányon lévő radikálisan baloldali párt, a Sziriza ellenzői - a parlament előtti téren gyülekeztek, az "Európában maradunk" nevet viselő mozgalom felhívására.

Az "igenekért" tüntettek

A tömegmegmozdulás résztvevői arra buzdították a lakosságot, hogy a kormány kezdeményezésére meghirdetett,

vasárnapra tervezett népszavazáson szavazzon "igennel",

vagyis támogassa az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap közös reformjavaslatait, amit a görög államcsőd elkerülése érdekében tettek.

A hitelezők programját támogatók tüntetnek a parlament athéni épülete előtt, a Szintagma téren Forrás: MTI/AP/Thanásszisz Sztavrakisz

Egy nappal korábban a Sziriza mintegy 13 ezer híve tüntetett a reformcsomag elutasítása mellett.

Előzmények

Szombaton megszakadtak az egyeztetések a görög kormány és az ország nemzetközi hitelezői között, miután Alekszisz Ciprasz miniszterelnök bejelentette, hogy július 5-re népszavazást ír ki a hitelezőkkel kötendő megállapodásról, és az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a Görögországnak korábban nyújtott pénzügyi mentőcsomag kedden éjfélkor lejáró időbeli hatályát.

Öt nappal a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartandó népszavazást megelőzően tüntetnek Forrás: MTI/AP/Daniel Ochoa De Olza

Ugyancsak kedden válik esedékessé közel 1,6 milliárd eurónyi görög törlesztési kötelezettség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben. A görög kormány elrendelte a bankok zárva tartását és napi 60 euróban szabta meg a bankjegykiadó automatákból felvehető pénzösszeg felső határát.

Új javaslat

Ahogyan arról az Origo beszámolt, kedden délután a görög kormány új javaslattal állt elő, ez egy két évre szóló megállapodás megkötését tartalmazza az esedékes görög adósságszolgálati kötelezettségek fedezése érdekében.

Esti rendkívüli telekonferenciáján azonban az Eurócsoport - az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete - elutasította az éjfélkor lejáró görög pénzügyi mentőcsomag hatályának a meghosszabbítását. Erről itt írtunk bővebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!