Az Eurócsoport kivárja a görög népszavazást

CIPRASZ, Alekszisz Athén, 2015. július 1.
A görög miniszterelnöki hivatal sajtóirodája által közreadott kép Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartandó népszavazásról tartott televíziós beszédéről az athéni min
Athén, 2015. július 1. A görög miniszterelnöki hivatal sajtóirodája által közreadott kép Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek a Görögország nemzetközi hitelprogramjáról tartandó népszavazásról tartott televíziós beszédéről az athéni miniszterelnöki hivatalban 2015. július 1-jén, négy nappal a népszavazás előtt. (MTI/EPA/Görög miniszterelnöki hivatal sajtóirodája/Andrea Bonetti)
Vágólapra másolva!
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök megerősítette, hogy vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatnak véleményt a görög polgárok. Közben az Eurócsoport egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás előtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét.
Vágólapra másolva!

A nem a jó válasz

A miniszterelnök szerdán a nemzethez intézett televíziós beszédében

arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a referendumon,

mert az "döntő lépés lesz egy jobb megállapodás" felé vezető úton. Leszögezte, hogy a népszavazás nem Görögország euróövezeti tagságáról szól, hiszen az adott.

Ciprasz televíziós beszéde az athéni miniszterelnöki hivatalban Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Andrea Bonetti

Nem szakadnak meg a tárgyalások

Ciprasz megismételte, hogy a kormány folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi hitelezőkkel a népszavazás után is.

Szerinte a nemek győzelme nem jelent szakítást Európával,

hanem az értékek Európájához való visszatéréssel ér fel, és erős nyomást gyakorol a hitelezőkre, hogy egy gazdaságilag életképes megállapodást kínáljanak az országnak.

Vezető európai politikusok a napokban sorra azt hangoztatták: a referendum valójában arról szól, hogy a görögök az euróövezetben és az Európai Unióban kívánnak-e maradni.

Kivárják a referendumot

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport szerdán egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás előtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét - közölte az egyik mikroblog-oldalon a szlovák pénzügyminiszter.


- tette közzé rövid üzenetét Peter Kazimir.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke az ülés után hangsúlyozta: sem a pénzügyminiszterek között, sem Görögország és az esetleges újabb hitelprogramot koordináló intézmények, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap között

nem lesz semmilyen további tárgyalás a görög népszavazásig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!