Száz éve nem volt ilyen egyenlőtlenség a világban

A homeless man lies on the pavement in front of a bank while a woman withdraws money from the ATM in Athens on January 18, 2015. (Photo by Kostis Ntantamis/NurPhoto)

Az egyenlőtlenség új csúcsokat döntöget. Manapság ott tartunk, hogy a leggazdagabb 1 százalék vagyona meghaladja a többiek összvagyonát. Ráadásul az adóparadicsomok globális hálózatán keresztül a legtehetősebbek mintegy 7600 milliárd dollárt tudnak elrejteni az adóhatóságok elől. Mindeközben, bár emelkedik a termelékenység, a munkajövedelem igazán csak a vezérigazgatóknál ugrott meg.

A világ ma olyan mértékű egyenlőtlenségtől szenved, amelyre több mint egy évszázada nem volt példa. Az Oxfam friss, rendre a davosi Világgazdasági Fórum elé ütemezett jelentése azt hangsúlyozza, hogy az egyenlőtlenség ellen vívott háború kezd kicsúszni a kezeink közül.

A szervezet számításai szerint

a leggazdagabb 62 magánszemélynek együtt annyi vagyona van, mint a világ szegényebb felét kitevő több mint 3,6 milliárd embernek.

A változás drámai ütemét mutatja, hogy 2010-ben ehhez még 388 szupergazdag kellett.

Ráadásul ennek a 62 személynek a vagyona 2010 óta 44 százalékkal (542 milliárd dollárral) 1760 milliárd dollárra emelkedett. Mindeközben a világ szegényebb felének vagyona 41 százalékkal (kicsit több mint ezer milliárd dollárral) zsugorodott.

A jövedelmek változása a népesség különböző jövedelmi csoportjainál. 1: a legszegényebb tized; 10: a leggazdagabb tized

A századforduló óta a Föld szegényebb populációja a globális vagyonnövekedés csupán 1 százalékából részesült, míg

a bővülés fele a leggazdagabb 1 százalékhoz ment.

A legszegényebb 10 százalék éves átlagjövedelme ezzel párhuzamosan csupán kevesebb mint 3 dollárral nőtt az elmúlt negyedszázadban. Ez azt jelenti, hogy ezen réteg napi jövedelme minden évben kevesebb mint 1 centtel emelkedett.

Virágzó adóparadicsomok

Az nem kérdés, hogy a világgazdaság egyértelmű nyerteseit a leggazdagabbak teszik ki, de a becslések szerint ez a szűk elit igen lendületesen igyekszik is elrejteni a vagyonát a hatóságok elől. Számítások szerint mintegy

7600 milliárd dollárt tartanak ma különböző offshore adóparadicsomokban.

Összehasonlításképpen ez több mint az Egyesült Királyság és Németország bruttó hazai terméke (GDP) együttvéve.

A rendszerszintű kőkemény adóelkerülés mértékét mutatja, hogy az adóparadicsomokba irányuló vállalati befektetések 2014 és 2001 között majdnem megnégyszereződtek. Az Oxfam 200 vállalatot vizsgált meg, köztük a legnagyobbakat és a Világgazdasági Fórum stratégiai partnereit is, és arra jutott, hogy

10-ből 9 cég jelen van legalább egy adóparadicsomban.

A világ szegényebb felének vagyonalakulása összevetve a leggazdagabbak 62 személy vagyongyarapodásával az elmúlt 15 évben

Ennek jelentőségét jól mutatja Afrika példája. A gazdag afrikaiak a vagyonuk közel 30 százalékát (összesen 500 milliárd dollárról van szó) offshore adóparadicsomokban tartják. A becslések szerint ez az afrikai országoknak 14 milliárd dollár értékű adóbevétel-kiesést jelent. Ebből az összegből fizetni lehetne az egészségügyi ellátást, amely 4 millió gyerek életét mentené meg, és elég tanárt lehetne foglalkoztatni ahhoz, hogy minden afrikai gyerek taníttatása biztosítva legyen.

Az egyenlőtlenség pedig nem csupán a vagyoni oldalon mutatkozik meg. A nemek közti globális jövedelmi egyenlőtlenséget mutatja, hogy

a világ leggazdagabb 62 személye közül 53 férfi.

Nem mellékesen pedig éppen az Oxfam világított rá nemrég arra, hogy a klímaváltozásban is durván megjelenik az egyenlőtlenség. Míg ugyanis a világ legszegényebb lakosai a klímaváltozásra igen érzékeny, sebezhető helyeken laknak, addig a globális károsanyag-kibocsátás csupán nagyjából 10 százalékát adják. Ezzel szemben

a leggazdagabb 1 százaléka „lábnyoma” mintegy 175-szöröse a legszegényebb 10 százalékénak.

Legfelül egyre jobban fizet a munka

Az látszik továbbá, hogy miközben az elmúlt évtizedekben

a munka termelékenysége egyre nőtt, a munkából származó jövedelmek aránya kitartóan csökkent a tőkejövedelmekhez képest.

Ez az elmúlt 3 évtizedben megfigyelhető volt szinte minden OECD-országban és az alacsony és közepes jövedelmű államok kétharmadában 1995 és 2007 között. Az egyedüli ellenpéldát Latin-Amerika adja, ahol néhány országban nőtt a munkajövedelmek aránya.

Konkrétan, a munkajövedelem átlagos aránya 127 országban az 1990-es 55 százalékos szintről 51 százalékra zsugorodott 2011-re – derül ki a Penn World Table adataiból. Ezzel egy időben pedig

a bérek nem tartották a lépést a dolgozók termelékenységével.

Az Egyesült Államokban például 1972 és 2014 között a nettó produktivitás 72,2 százalékkal bővült, míg az órabér inflációval korrigált középértéke csupán 8,7 százalékkal emelkedett.

Mindazonáltal akadnak olyanok is, akik nem panaszkodhatnak a fizetésük alakulására. Talán nem meglepő, hogy

a vállalati vezérigazgatókról van szó,

akiknek a munkajövedelme igen erőteljesen emelkedett az elmúlt években. A legnagyobb 350 amerikai cég vezetőjének bónuszokkal kiegészített átlagfizetése ugyanis 16,3 millió dollár volt 2014-ben, ami 3,9 százalékos emelkedést tesz ki 2013-hoz képest, és mintegy 54,3 százalékos bővülést 2009 óta, amikor megindult a kilábalás a válságból.

A nemek közti egyenlőtlenség itt is tetten érhető, mivel az S&P 500 vállalatából csupán 22-nél van női vezérigazgató.

Vezérigazgatói és dolgozói bérek százalékos változása 1978-tól, valamit az S&P 500 index százalékos változása.

Külön érdekesség, hogy az OECD 2012-es felmérése szerint, miközben az alacsony bérű dolgozók jövedelmei csökkentek az elmúlt két évtizedben, addig a legfelső 1 százaléknál 20 százalékos volt az emelkedés.

Hatalom és instabilitás

Mindezzel párhuzamosan az Oxfam azt is kiemeli, hogy

a legvagyonosabbak lenyűgöző hatalommal bírnak ahhoz, hogy megőrizzék a pozícióikat,

miközben sokszor éppen ők jelentik a legnagyobb kockázatot a világ stabilitására nézve.

Az olajban, gázban és más nyersanyagok kitermelésében utazó vállalatok például rendkívüli lobbierővel bírnak annak érdekében, hogy megvédjék nyereségüket és gazdasági pozícióikat, többek között a megújuló energiával szemben – többek között kormányzati támogatások kiharcolásával.

Hasonlóan működik továbbá a ruhaipari szektor is, ahol erősen lobbiznak a bérek alacsonyan tartása érdekében, de a gyógyszeripari vállalatok Washingtonban például 228 millió dollárt fordítottak lobbizásra 2014-ben.

Külön kiemelkedik azonban a pénzügyi szektor, amely az elmúlt évtizedekben hatalmas növekedésen ment keresztül, és most ez a terület ad 5-ből 1 milliárdost. Ráadásul itt érzékelhető a legnagyobb rés a juttatások és a gazdasághoz hozzáadott valódi érték között. Külön izgalmas, hogy a bankszektor adja a szívét az adóelkerüléseknek is, amit jól mutat, hogy

az összes offshore vagyon többségét csupán 50 nagybank kezeli.

Ez alapján talán nem véletlen, hogy az OECD kimutatta, a túl nagy pénzügyi szektorral bíró országok nagyobb gazdasági instabilitástól és egyenlőtlenségtől szenvednek.