A Facebook új szabadalmi kérelmet nyújtott be az amerikai szabadalmi hivatalhoz (az angol nyelvű dokumentum itt elérhető). A tervezett szolgáltatás bővítené a közösségi oldal eseményekhez kapcsolódó funkcióit. A szabadalmi hivatal még nem fogadta el a Facebook kérelmét.
A felhasználók a szabadalom szerint megadhatnák, hogyan, milyen közlekedési módot használva mennek egy eseményre. Ha autóval, akkor jelölhetik, elvinnének-e mást is magukkal, és ha elvinnének, akkor hány embert. Akik autóval mennek, azt is megszabhatnák, az ismerőseik közül kik lássák, hogy szállítást is vállalnak, illetve közvetlenül is meghívhatnának ismerősöket.
A szolgáltatás az esemény kezdetekor jelezné, amikor elindul a sofőr, a továbbiakban pedig azt, merre jár, és mikor várható az érkezése az utashoz.
"Az összepárosított felhasználók jól járnának az eseményre megtett út megosztásával, közösségi, pénzügyi és környezetvédelmi szempontból is" - olvasható a dokumentumban.
A szolgáltatás a felhasználók adatlapjai alapján a közös érdeklődési köröket is figyelembe veheti majd
az emberek összepárosításánál.
Ráadásul nemcsak azokat a felhasználókat kapcsolná össze, akik egy autóval mennének, hanem azokat is, akik például egy vonaton utaznak valamilyen eseményre.
A Facebook egyértelműen szeretné megvetni a lábát az autómegosztó szolgáltatások piacán, emlékeztet a CNN hírportál. A közösségi oldal 2015 decemberében jelentette be, hogy olyan szolgáltatást indít, amivel a felhasználói közvetlenül a Facebook appjából foglalhatnak Uber-kocsit.
A Facebook igazából egyre több funkciót igyekszik magába integrálni,
az élő videóstreameléstől az adakozás megkönnyítéséig. A cél az, hogy a felhasználóinak ne kelljen elhagyniuk az oldalt, bármit elintézhessenek közvetlenül a Facebookból.