Semmilyen elfogadható indok nincs arra, hogy az ember ott kínlódjon, ahol a napja legnagyobb részét tölti. De hogy lehet elébe menni egy elhibázott döntésnek?
Van néhány vérvörösen villogó felkiáltójel, amelyet már az interjúidőszakban ki lehet szúrni. Ha a potenciális főnök azzal kezdi, „Nálunk TÉNYLEG a munka minősége az első” (miért, hol nem?), ha számlára fizetik, de közben egész nap bent ül (bújtatott foglalkoztatás), ha a munkatársak úgy néznek ki, mint aki épp a Walking Dead forgatásán keresi a kávégépet, akkor valami bűzlik az üvegajtón túl.
Van itt egyáltalán alapember?
Ki olt kit és hogyan?
Milyen hangnemet üt meg, aki interjúztatja?
Hol a realizmus?
Mennyi ideje üres a felkínált pozíció?
Van lehetőség a fejlődésre?
Arra kap választ, amit meg sem kérdezett?
Bizarr részletek?
Egyenlőtlenség?
Hangulat?
(Via)