Nagy bajban az olasz állami olajvállalat
![olaj olajár olajfúrás](https://cdn.origo.hu/2023/12/MkHzh60MqUtDRfdoQIl6-2F6i6hN1KXfbQAhhINnF9g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3N2M4M2RkODZiOTQzZjk5YmYwMjhhNTM5YmFmNDA4.webp)
A cég pénteken azt közölte, hogy az adózás utáni vesztesége 8,46 milliárd euró volt a december végével záródott három hónapban, ami jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 2,38 milliárd euró veszteséget.
Az Eni árbevétele a három hónapban harmadával, 13,89 milliárd euróra esett.
A Brent olajfajta hordónkénti átlagára a tavalyi utolsó három hónapban 43,69 dollár volt, egy évvel korábban pedig még 76,27 dollár. Az Eni pénteken bejelentette azt is, hogy idén 20 százalékkal csökkenti a beruházásokra szánt összeget.
Az állami ellenőrzés alatt álló Eni azzal számol, hogy az idei olaj- és gáztermelése nagyjából a tavalyi szinten marad. A tavalyi utolsó negyedévi olaj- és gáztermelése napi 1,88 millió hordó olajegyenértékű volt, ami 14 százalékos emelkedés éves szinten és a legtöbb az elmúlt öt évben.
Az Eni Magyarországon a Tigáz gázszolgáltató révén van jelen,
amely a napokban jelentette be, hogy szabadpiaci gázkereskedelmi portfolióját értékesítette, illetve már korábban ismertté vált, hogy 1,2 milliónyi lakossági ügyfelét a Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt. veszi át október végéig.