Ötszörösére emelkedik a nagyvállalatok támogatása
![pénz, forint, közbeszerzés](https://cdn.origo.hu/2023/12/NWhhi9cDPhjOugsMMbhSJcgU-LqnedVjjZKgLVRfVVU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxZTU3MWIyOGI3YTQ4NGQ5NjgyMTVhYWU2Mjc1OTZk.webp)
Tavaly 14 magyarországi nagyvállalattal 3 milliárd forint értékű fejlesztési támogatásról kötött szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium, így
8,7 milliárdnyi beruházást és 500 munkahely megteremtését segítette.
A szakértői egyeztetések lezajlottak, és reményei szerint egy-másfél héten belül a minisztérium honlapján megjelennek az idei pályáztatok feltételei - tette hozzá.
A nagyvállalatok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben részesedhetnek európai uniós támogatásokból, amelyek elsősorban a kis- és középvállalatokat veszik célba. A nagyvállalatok ezért versenyhátrányba kerültek a kkv-kkal szemben, ezért nyitott a kormány számukra is támogatási keretet.
Nagyobb részben Kelet-Magyarországra jutott eddig a támogatásból,
de Székesfehérvárott, Ajkán, Kaposváron és Közép-Magyarországon is részesedtek belőle cégek. A szerződések szerint június 30-ig a tavalyi szerződésekkel el kell számolniuk, de az 500 munkahelyből addig 400 meg fog valósulni - közölte a helyettes államtitkár.