A konzervatív párti Seres 2004 és 2006 között volt miniszter a liberális Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök kormányában. A volt tárcavezető már több mint egy éve börtönben van, ugyanis
tavaly januárban egy másik perben is elítélték négy év és nyolc hónapra.
Serest ebben a mostani perben első fokon is négy év szabadságvesztésre ítélték el 2014-ben, a legfelső bíróság hétfőn elutasította a vádlott fellebbezését.
A minisztert abban találták vétkesnek, hogy
szemet hunyt a minisztériumhoz tartozó Hidroelectrica állami energiavállalat vezetőségének törvénytelenségei fölött,
ez utóbbiak tagjai ugyanis az állam számára előnytelen feltételek mellett kötöttek villamosenergia-szállításra vonatkozó szerződéseket.