Egyre nagyobb bajban van a norvég gazdaság, ahogy az olaj ára nem képes talpra állni. Miközben ugyanis a 2008-as válságot követően Norvégia a megszorítások tengerében is képes volt elmanőverezni a jólétét, ehhez jelentős mértékben kellett támaszkodnia az olaj árfolyamára.
A Brent típusú olaj ugyanis a 2008 végi hordónkénti 40 dolláros mélypontról 2011 elejére egészen 120 dollárig emelkedett. Éppen ezért míg mások a krízis után keményen szorítottak a nadrágszíjon, Norvégiának bőven volt rendelkezésre álló pénze – írja a BBC.
Az ezt követő években a Brent 100 és 120 dollár között mozgott, és Norvégia rendre a jóléti indexek koronázott királya lett. Aztán a fekete arany 2013-ban csökkenésnek indult, és kiderült, hogy
a látványos életszínvonal mögött egy erősen kiegyensúlyozatlan gazdaság rejtőzik.
„Az olaj- és a gázipar túlságosan erős lett a gazdaságunkban, különösen az elmúlt öt év során” – mondta a BBC-nek Erna Solberg norvég miniszterelnök. A növekedés legnagyobb része ezen területekről érkezett, és az erős fizetőeszköz következtében más szektorok lemaradtak – tette hozzá a kormányfő.
Az elmúlt években az olaj árfolyama egészen a 30 dolláros hordónkénti szintekig szakadt, és az ország energiaóriása, a Statoil – másokkal együtt a szektorban – több ezer alkalmazottat bocsátott el, valamint visszavágta a beszállítókkal kötött szerződéseit. Tavaly a vállalat eredményei nagyot estek, és nettó 37 milliárd koronás (4,3 milliárd dollár) nettó veszteséget könyvelhetett el.
Ráadásul a kínok tovább terjednek.
A gazdasági növekedés drámaian csökkent,
ez pedig a munkanélküliségi ráta megugrásához vezetett – az OECD szerint 2015 elejére 4 százalékig. Ezzel együtt a befektetési ráta is mintegy harmadával zsugorodott, amióta az olajárak összeomlottak.
Mindez pedig a kormányfő szerint hosszú távú helyzetté válhat, mivel meglátása szerint nem fognak visszatérni a három vagy négy évvel ezelőtt tapasztalt befektetési szintek.
Az elmúlt évek jólétének fontos oka, hogy három évvel ezelőtt a norvég korona 13 éves csúcsot ütött meg a legfontosabb devizákkal szemben, mivel sok befektető ide menekítette a pénzét a gazdasági viharok közepette. Ennek okán pedig
sok norvég kétségkívül gazdagnak érezhette magát.
A külföldi nyaralástól az importált fogyasztási cikkekig sok minden olcsóbbnak tűnt, különösen a kétkeresős családokban. A komoly társadalmi egyenlőségekkel büszkélkedő országban ugyanis a bérek évi 3-4 százalékkal bővültek, és 2014-re elérték a 33 492 dolláros szintet, messze meghaladva a 25 492 dolláros OECD-átlagot.
Ennek következtében a fogyasztás és a hitelezés is erősen felpörgött a gazdasági robbanás időszakában, a lakásárak pedig nagyjából harmadukkal emelkedtek az elmúlt hat évben.
Ezzel párhuzamosan
a háztartások adóssága meghaladta a 200 százalékot
az éves jövedelmekhez viszonyítva, amivel a norvégok váltak egész Európa leginkább eladósodott nemzetévé.
Mindezt pedig erősen fűtötték a jelzáloghitelekre vonatkozó kedvező adószabályok, illetve a történelmi viszonylatban is igen alacsony kamatszintek. Az OECD azonban már korábban is figyelmeztetett, hogy mivel a legtöbb jelzáloghitel változó kamatozású, amennyiben a kamatok elindulnak felfelé, annak „jelentős makrogazdasági” hatása lehet.
Jóllehet a fentiek alapján Norvégia helyzete nem tűnik túl fényesnek, nem kell még „temetni” az ország jólétét. Egyrészt ugyanis az alacsony kamatszintek miatt a jelzáloghitelek továbbra is fenntarthatók, másrészt a fogyasztói kereslet sem omlott össze.
Ez utóbbi oka, hogy bár az árak emelkedtek, ahogy a korona négy évtizedes mélypontra esett, és a munkanélküliség mértéke is 1995 óta példátlan,
a jól működő védőhálók fenntartják a társadalmi jólétet,
és ezáltal a fogyasztást is.
Ráadásul az még jó is lehet a norvég gazdaságnak, hogy az árfolyam gyengülésének következtében egyre több norvég inkább otthon tölti el a pihenőidejét ahelyett, hogy külföldre utazna.
Arról azonban széles körű konszenzus van, hogy a norvég gazdaság átalakításra szorul. Pontosabban át kell állnia egy olyan modellre, amely sokkal kevésbé támaszkodik az olaj- és gázbevételekre.
Ezzel összhangban a kormány és a jegybank egyaránt igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megakadályozzák a norvég gazdaság „kemény landolását”. A központi bank például tavaly háromszor, 0,75 százalékig vágta vissza az alapkamatot, és további csökkentéseket helyezett kilátásba. A kormány pedig hozzányúlt az ország 7 ezer milliárd koronás (820 milliárd dollár) olajalapjához, hogy pénzt pumpálhasson a gazdaságba.
A kormányfő ezzel egyidejűleg azt közölte, hogy
az erős szolgáltatói szektor
lehet az, amely az olaj- és gázüzleteken kívül más iparágakat is támogathat. Olyan területek növekedésére számít ezzel, mint az alumíniumipar, az egészségügyi szektor, és nem mellékesen a halászat. Hosszabb távon Norvégia gazdasága sokkal diverzifikáltabb, és ezzel sokkal zöldebb is lesz – tette hozzá Solberg.