Új versenyfutás indult Afrikáért

Chopsticks and map of Africa made of rice on chinese flag

Afrika a világgazdaság utolsó nagy tartaléka. A kontinensért új versenyfutás kezdődött, amiben egyelőre Kína áll nyerésre. A magyar Kína- és Afrika-szakértők szerint Afrika társadalmai számára jó hírt is jelenthet ez a folyamat, hiszen együtt járhat az infrastruktúra és az oktatás fejlesztésével is. Azon azonban vitatkoztak, hogy ezzel nem válik-e kínai gyarmattá a kontinens.

"Gyarmatosítja-e Kína Afrikát?" – erről vitatkozott két-két Kína-, illetve Afrika-szakértő. Salát Gergely szerint az indiai brit gyarmattartók módszereit idézi az egyes kínai cégek és a diplomácia afrikai tevékenysége. Búr Gábor, az ELTE docense viszont úgy véli, a hagyományos gyarmatosítással szemben nemcsak a ritka nyersanyagok megszerzése a kínai befektetések célja, hanem a piacszerzés és a gyártás kiszervezése is.

Egyenlőtlen kereskedelem

Ahogy a rendezvényt szervező Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) egyik munkatársa a rendezvény elején bemutatta, a címben feltett kérdésre a számok alapján nehéz egyértelmű választ adni. Ha Afrika teljes kereskedelmi forgalmát nézzük, az alapján Kína nem igazán tűnik gyarmatosító hatalomnak:

a kontinens országainak legnagyobb kereskedelmi partnere egyértelműen az Európai Unió.

Kína (jókora lemaradással) csak a második helyen áll, ezt a pozíciót a 2008-as gazdasági válság idején érte el, korábban a dobogó második helyét az Egyesült Államok foglalta el.

Hszi Csin-ping kínai főtitkár zimbabwei látogatásán Forrás: AFP/Jekesai Njikizana

Más a helyzet azonban, ha az egyes afrikai országokat nézzük: ez alapján kiderül, hogy míg Észak-Afrikában tényleg minimális a kínai befektetések száma, délebbre már több olyan országgal találkozhatunk, amelyek külkereskedelme nagyrészt Kínától függ. Míg Algéria kivitele csupán 3 százalékban irányul Kína felé, addig például

a Kongói Demokratikus Köztársaság exportcikkeinek több mint felét Kína veszi fel.

Hasonlóan fontos kereskedelmi partnere Kínának Benin, Gambia, Kamerun, Tanzánia és Nigéria, az exportcikkeik 20-30 százalékát Kína veszi fel, és hasonló arányban importálnak kínai termékeket.

Az import terén több Afrikai országban még nagyobb a kínai fölény: például

a Sierra Leonéba érkező exportcikkek 80 százalékban Kínából származnak.

Szintén rendkívül magas a kínai exportcikkek aránya a Kongói Köztársaságban (52), Angolában (48,1) és Mauritániában (45,3 százalék). Az afrikai országok jellemzően kész termékeket, például ruhaneműket, gépeket, járműveket importálnak Kínából, miközben leginkább nyersanyagokat (fémeket, szenet, drágaköveket) exportálnak – ez az egyenlőtlen csere valóban a gyarmati időket idézi, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Afrika országai, az ottani ipar gyengesége miatt, a többi fejlett országgal is csak hasonló kereskedelmet tudnak folytatni.

Kínai támaszpont épül

Ami a katonai jelenlétet illeti, Afrikában egyelőre ezen a téren is a nyugati államok vannak túlsúlyban, a kontinensen állomásozó ENSZ-békefenntartók nagy része amerikai, japán vagy európai, és hasonló az arány a békemissziók finanszírozásában is. Ez azonban a közeljövőben változhat, mivel Hszi Csin-ping kínai főtitkár tavaly bejelentette,

100 milliárd dollárt és több ezer békefenntartót ajánlanak fel afrikai feladatokra.

Ha ez megvalósul, Kína a harmadik legbefolyásosabb állam lesz az afrikai ENSZ-missziókban az Egyesült Államok és Japán után. Kína emellett a saját jogán is kiépítené katonai jelenlétét Afrikában, tavaly a kelet-afrikai Dzsibutiban kezdett haditengerészeti támaszpont építésébe, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a szomáliai kalózok ellen lépnének fel így. A tervek szerint a támaszponton több ezer katona szolgál majd.

Dzsibutiban épül Kína első afrikai hadi kikötője Forrás: AFP

A kérdésre, hogy mindez nevezhető-e gyarmatosításnak, Salát Gergely igennel válaszolt. Szerinte a kereskedelmi modell (nyersanyagért kész termékek) tipikusan gyarmati jellegű, emellett nemcsak üzleti célú beruházások történnek, Kína politikailag is igyekszik befolyást szerezni Afrikában.

A kínai külügy hasonló eszközöket használ Afrikában, mint a britek India gyarmatosításakor,

ilyen a helyi elit megnyerése vagy a problémaexport, a munkajogi, munkavédelmi problémák és a környezetszennyezés kiszervezése” – fogalmazott.

„A hivatalos források ezt tagadják, azzal érvelve, hogy Kína hagyományosan nem hódító hatalom. Ez azonban nem igaz, a mai Kína jelentős részét, például az észak-nyugati tartományok és Belső-Mongólia hódítás útján lettek a kínai birodalom részévé, amely hagyományosan a mai délkeleti országrészt jelentette. Ráadásul Kína történetében volt példa a terjeszkedésre a mai határokon túl is” – mondta Salát Gergely.

Hozzátette: az, hogy Kína gyarmatosít Afrikában, a helyieknek nem feltétlenül rossz hír.

Afrika népei, vezetői nem igazán tudtak élni a függetlenségükkel.

Ugyan a mostani csere egyenlőtlen, és a haszon nagyrészt Kínában csapódik le, de azért afrikaiaknak is csurran valamennyi, több, mint amennyi a korábbi segélyezés útján” – mondta.

Konkurencia a Nyugatnak

Eszterhai Viktor történész, Kína-kutató szerint azonban a nyugati gyarmatosítás kiindulópontja és lényege mégis a

a katonai, politikai alávetés volt, ami a kínai térnyerésre ma nem jellemző.

Hozzátette: az egyenlőtlen kereskedelem nem azért alakult ki, mert Kína szándékosan tönkretette volna az afrikai ipart, hanem azért, mert az afrikai államok eleve nem ipari országok. „A kínai beruházások nem a helyi iparnak, hanem a nyugati cégeknek jelentenek konkurenciát” – mondta.

Búr Gábor szintén a 19. századi gyarmatosítással szembeni különbségeket hangsúlyozta. Példaként említette, hogy a ma már több mint egymilliárd lakosú Afrikában alig egymillió kínai él, míg az Európai gyarmatosítás idején, jóval kisebb őslakosság mellett, 5-6 millió európai költözött az afrikai gyarmatokra.

Alig egymillió kínai él Afrikában Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marthe Van Der Wolf

Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke szerint nemcsak kínai gyarmatosításról beszélhetünk, valójában az európai gyarmatosítás sem ért véget teljesen, a nyugat-európai államok kereskedelmének jó része volt gyarmatokra irányul, amit könnyítenek a gyarmati időkben kiépített kapcsolatok.

A kínai térnyerést Afrikában sokan a nyugati hegemónia megtörésének látják.

Ez Afrika fejlődését gyorsítani fogja, mert lesz választási lehetőség az európai államokkal való kereskedelem és a segélyek elfogadása mellett.”

Nem elég a segélyezés

Az afrikai államok segélyezését egyébként a rendezvény mind a négy felszólalója kritizálta, mint mondták, azzal csak

a gazdag országok szegényei fizettek a szegény országok gazdagjainak”.

A segélyezés rövid távon segítette az olyan polgárháború sújtotta országok talpra állását, mint Ruanda, hosszabb távon viszont csak konzerválta a szegénységet. Kína afrikai politikájára ezzel szemben a beruházások a jellemzőek, amiben közrejátszhatnak saját tapasztalataik is, hiszen a ’80-as évek gazdasági nyitása után a nyugati beruházások indították el a kínai gazdaság fellendülését.

Kínának nem az az érdeke, hogy szegénységben és tudatlanságban tartsák Afrikát,

hanem az, hogy legyen képzett munkaerő és infrastruktúra a gyártás kiszervezéséhez, valamint vevőképes piac a termékeiknek” – mondta Búr Gábor. Példaként említette az afrikai fővárosokat összekötő gyorsvasútra vonatkozó terveket. „Ehhez képest az európai gyarmatosítók csak a nyersanyagkivitelre építettek vasútvonalakat és kikötőket, a gyarmatok nagy részének fejlesztésére nem sok energiát fordítottak.”

Amerikai segélyszállítmány a Közép-afrikai Köztársaságban: nem egy sikertörténet a nyugati segélyezés Forrás: AFP/Fred Dufour

Új versenyfutás Afrikáért

Búr Gábor szerint „Afrika a világgazdaság utolsó nagy tartaléka”, ahol

még mindig sok a ki nem aknázott erőforrás, beleértve a nagyszámú betanítható munkaerőt, illetve piacot.

„Afrika népessége néhány évtizeden belül kétmilliárdra nő, ásványi anyagokban rendkívül gazdag, ennek ellenére még mindig alig kapcsolódik be a világgazdaságba. A kínaiak ezt felismerték, és új versenyfutást indítottak Afrikáért” – mondta.

Az első versenyfutás Afrikáért a kontinens 19. századi gyarmatosítása volt, amikor a nyugati hatalmak pár évtized alatt szinte az egész kontinenst felosztották. A mostani versenyfutást azonban nem az európai államok vezetik: Kína mellett egyre növekszik India befolyása is, a szakértők szerint az afrikai politikát a közeljövőben meghatározhatja a két ázsiai óriás vetélkedése.

Nem mindenki örül

Bár a magyar szakértők egyetértettek abban, hogy a kínai terjeszkedés nagyrészt pozitív fejlemény, Afrikában nem mindenhol nézik jó szemmel a kínai beruházásokat, különösen a kiskereskedelem, kisipar terén. A nagyobb befektetések farvizén több helyen is

megjelentek kisebb vállalkozások, kínai árukat behozó kereskedők,

akik gyakran kiszorították a helyi kereskedőket, konkurenciát jelentettek a gyártóknak. Máshol a nagyobb befektetőket is kritizálták, amikor nem helyi, hanem Kínából érkezett szakembereket vettek fel a magasabb pozíciókba, mások a munkakörülményekre, hosszú munkaórákra, vagy alacsony fizetésekre panaszkodtak.

Egyes afrikai országokban a kínaiellenes érzelmek erőszakhoz vezettek: Zambiában 2010-ben egy szénbányában zavargások törtek ki, ennek letörésére

a kínai biztonsági személyzet a tömegbe lőtt,

az incidensben 11-en sérültek meg. Bár Kína elnézést kért a történtekért, a következő években több kínai állampolgárt is meggyilkoltak helyiek.

2014-ben Madagaszkáron a magasabb fizetést és az idénymunka helyett állandó szerződéseket követelő munkások kifosztottak és felgyújtottak egy kínai tulajdonú cukorgyárat, majd a helyi kínai kisebbségre támadtak. Hasonló támadások történtek az utóbbi tíz évben Szudánban, Egyenlítői Guineában és Angolában, az erőszaknak kínai vállalkozók és munkások is áldozatul estek.

A nyugati gyarmatosítókra jobban haragszanak

Az Origo kérdésére, hogy milyen az afrikai emberek körében a kínai befektetések megítélése, és hogy ez akadályozhatja-e a további térnyerést, Eszterhai Viktor azt válaszolta, a fenti szélsőséges esetek ellenére általában jó Kína megítélése.

A közvélemény-kutatások alapján az afrikaiak körülbelül 60 százaléka pozitívan ítéli meg a kínaiakat.

A negatív előítéletek Dél-Afrikában a legmagasabbak, míg Tanzániában, a kínai terjeszkedés által egyik leginkább érintett országban a legalacsonyabbak.” Hozzátette: Afrikában máig sokkal erősebbek a volt európai gyarmatosító országokkal szembeni ellenérzések.

Salát Gergely hasonló választ adott, szerinte az utóbbi 10 évben történt infrastrukturális beruházások inkább javítottak Kína megítélésén. Szerinte ez azonban megfordulhat, pláne, ha lesznek még olyan hasonló incidensek, mint az említett zambiai lövöldözés. Balogh Sándor szerint ez a folyamat már elkezdődött, mint mondta, afrikai útjai során nem tapasztalta, hogy sokan kedvelnék a kínai befektetőket. Ezt mutatja, hogy több országban már megjelentek az olyan nacionalista pártok, amelyek kimondottan a kínai beruházások ellen kampányolnak.