Öt dolog, amitől pocsékul érezheti magát a munkahelyén

Bármi húzza is le a kedvét, nincs egyedül. Összegyűjtöttük a leggyakoribb piros viharrakétákat. És ha már ismeri a probléma okát, sokkal könnyebben megoldja.

Kihunyt a szenvedély

Ha ez nem munka, hanem szerelem volna, mit lépne? A hivatás persze inkább a házasságra hasonlít, mint a gimnazista járásra, fel kell tenni néhány fontos kérdést, mielőtt robbant. Aki úgy érzi, demotivált a munkahelyén, kérdezze meg saját magától, mennyire jó abban, amit csinál. Akár a lelkesedés hiányzik hosszú ideje, akár az a helyzet, hogy bár szereti a munkáját, túl sok kompromisszumot kell kötnie, talán jobban jár, ha új helyen friss energiával veti bele magát a feladatokba.

Nem kihívás

Az előző problémához hasonlóan a pezsgés a kulcsszó. Teljesen rendben van időről időre unni a rutint, de amikor óránként járunk teázni, pletykálni, a virágokat megöntözni, az intő jel. A kihívás egyébként nem az érdekes munka szinonimája, mert az elfoglalt ember simán unja, amiből az orra sem látszik ki. Az iskolában is sok mindent szerettünk, mégsem lenne kihívás életünk végéig minden reggel bejárni. A kihívás a fejlődésről szól. A növekedésről, a változásról. És arról, hogy amibe beleragadtunk, abból ki kell szállni.

Helló, lustaság...

Nem értem, mit nem bírnak rajtam a kollégák

Attól, hogy valaki paranoid, még üldözhetik. Attól, hogy hipochonder, még lehet beteg. És attól, hogy úgy érzi, senki nem csípi az irodában, még lehet tényleg népszerűtlen.

Gondoljon bele, mennyivel többet látja a munkatársait, mint a saját családját. Ha pedig ez a környezet ellenséges, feszült, barátságtalan, az gyakorlatilag az egész napját megmérgezi.

Így hát vagy konfrontálódik, addig üti a vasat, amíg győz az őszinteség, és megszabadul a tüskéktől – vagy elfogadja, hogy ez eltört, lehajtja a fedelét, és bízik benne, hogy a következő helyszínen szerencsésebben alakulnak a munkahelyi kapcsolatai. Bárhogy is, ellenséges közegbe és kultúrába nem érdemes belesimulni.

Átjut? Forrás: --

Hová tűnt az optimizmus?

Sem a korrekt fizetés, sem a kedves munkatársak, sem az egészen testhez álló pozíció nem adja meg automatikusan azt a biztonságot, amelyik bizakodással tölti el az embert a jövőjével kapcsolatban. Aki nem optimista a munkahelyén, előbb-utóbb nem érti, minek jár be. És az rohamos gyorsasággal leveri. Hogy itt is kapcsolati hasonlattal éljünk, ami elfáradt, az egyre rosszabbul viseli az erőltetést. Nem érdemes azt remélni, hogy a sárba ragadt szekér magától kiszabadul.

Többre vagyok szánva

Vagy a fentiek közül egyik sem. Egyszerűen nincs a helyén. Tegyen fel magának pár őszinte kérdést. Megéri.

(Via)