Saját nyereségből ruháznak be a kkv-k

dollár befektetés pénz siker nyereség
Vágólapra másolva!
A mikrovállalkozások 65 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig a 77 százaléka valósított meg különböző beruházást az elmúlt öt évben, a fejlesztésekhez, beruházásokhoz 94, illetve 92 százalékuknál a saját nyereség jelentette a forrást - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megrendelésére a Kutatópont által készített felmérésből.
Vágólapra másolva!

A Garantiqa közlemény szerint a mikrovállalkozások 30 százaléka tervez kapacitás- vagy termelésbővítő beruházást a következő hat hónapban, a kisvállalkozások körében pedig 32 százalékos ez az arány.

A bővítésben gondolkodó mikro- és kisvállalkozások egyaránt a megfelelő anyagi fedezetet nevezték a legfontosabb tényezőnek a beruházásról szóló döntés során.

"Bár a kutatás szerint a beruházások esetében a mikro- és kisvállalkozások egyelőre kevésbé támaszkodnak a banki hitelekre, ugyanakkor arra is rávilágított a felmérés, hogy az anyagi fedezet megléte kulcsfontosságú a mikro- és kivállalkozások beruházási döntéseiben" - mondta Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.

Az anyagi fedezet döntő, ha beruházáson gondolkodnak a kkv-k Forrás: 123rf.com

Hozzátette, a Garantiqa Zrt. készfizető kezességi konstrukcióinak segítségével azok a vállalkozások is kaphatnak idegen forrást a tervezett beruházásaikhoz, amelyek e nélkül nem, vagy nem feltétlenül kapnának hitelt egy-egy banktól.

Búza Éva szerint a következő időszakban nőhet majd azoknak a mikro- és középvállalkozásoknak a száma, amelyek a garanciakonstrukciókkal kombinált bankhitelekkel valósítják majd meg a fejlesztéseiket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!