Idén elmarad a nyári pihenés

hangulat nyaralás tenger luxus pihenés
Vágólapra másolva!
Néhány befektető esküszik arra a régi befektetési bölcsességre, amely szerint májusban érdemes eladni és kiszállni. Ez elvben alacsony kereskedési volumeneket, szűk likviditást és akár a nyárba is áthúzódó részvénypiaci eladási hullámot jelenthet a tavasz utolsó hónapjában. Ez a nyár azonban talán egészen máshogy alakul.
Vágólapra másolva!

Amikor nemrég összegyűltek a legnagyobb hedge fundok egy díjátadóra, többen úgy vélték, ez a nyár igencsak jövedelmező lehet – írja a CNBC. Az idei év ugyanis bár igen rosszul indult, a piac sok befektetőt meglepett az első negyedévben tapasztalt korrekciójával – mondja Stefano Prosperi, a Kairos Investment Management Limited vezetője. Hozzátette, noha a statisztikák alapján a májusra vonatkozó régi szállóige történetileg helytállónak bizonyult,

ez a nyár talán más lesz.

Elmarad az európai szünet

Van olyan hedge fund is, amely annyira várja az európai részvények felfutását, hogy arra figyelmeztet,

komoly nyereségektől eshet el az, aki inkább a napsütést választja kereskedés helyett.

„Sajnos az egész nyarat végig kell dolgoznunk” – mondta Rudolf Bohli, az RBR Capital vezére, aki rámutatott, hogy az idén tapasztalt korai eladási hullám miatt lehet erős az idei nyári szezon. Hangsúlyozta továbbá az EU-tagságról szóló brit népszavazást június 23-án, ami sokak szerint az egyik legfontosabb kockázati tényező lehet, illetve a legújabb fejleményeket Görögország talpra állításával kapcsolatban.

Izgalmas nyár elé nézünk Forrás: AFP/Spencer Platt

Amikor a görög és a brit események már mögöttünk lesznek,

az európai piacok akár 20 százalékot is ralizhatnak

– tette hozzá Bohli, aki elsősorban az európai részvények és a görög bankpapírok vásárlását javasolta. Svájc túlságosan védekező, Németországban a DAX jól teljesíthet, Görögország pedig, amely piaci kapitalizáció szempontjából némileg kisebb, erősen kilőhet – foglalta össze az európai várakozásokat Bohli.

Izgalmas lehetőségek

A hitel és a volatilitás szintén jó kis vadászterületet biztosíthat a nyáron – emelte ki Martin Hornbuckle, a Napier Park ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a májusi eladás és kiszállás nem túl jó stratégia a hitelpiacon. A nyári kereskedési szezonok kifejezetten izgalmasak voltak az elmúlt években, és komoly kínálattal lehetett találkozni júniusban és júliusban – hangsúlyozta. Ha pedig gyenge, a Napier Parknál inkább lecsapnak a vásárlási lehetőségekre.

Ráadásul manapság egy korrekciós folyamat tapasztalható a hitelpiacokon a gyenge első negyedév után, szóval számos kedvező lehetőséggel kecsegtet a piac – jelezte Hornbuckle.

A hedge fundok jelentős része nem megy pihenni Forrás: 123rf.com

A likviditást megjátszó Blue Diamond vezérigazgatója, Jonas Stark ezzel párhuzamosan kiemelte, a nyári időszak az egyik legjobb a kereskedés szempontjából,

az év vége azonban igazán gyenge.

Miközben ugyanis a december borzalmas volt a volatilitás tekintetében, a nyár éppen innen nézve lehet jó, még nyomott volatilitás mellett is.

Akik sosem pihennek

Vannak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem foglalkoznak szezonális kérdésekkel. Az Investors Choice Awards 2016-os győztese, az Oslo Asset Management képviselője, Harald James Otterhaug például úgy vesz fel short és long pozíciókat az energiarészvények terén, hogy

nem foglalkozik azzal, az év mely szakaszában vagyunk.

„Minket nem érdekel a szezonális kérdések. Megpróbálunk olcsó részvényeket venni és drágákat eladni” – foglalta össze a velős stratégiát Otterhaug.

Ugyanezt a szemléletet képviseli az Amber Capital hedge fund is, melynek vezetője, Joseph Oughourlian úgy nyilatkozott, hogy nem foglalkoznak a szezonokkal, csupán az általuk kedvelt nevekre fókuszálnak. Tekintettel karcsú hozamokra és a globálisan tapasztalható alacsony hozamkörnyezetre, a nyári éberség valószínűleg tanácsos a portfólió hozamok felpörgetése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!