A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési portfóliójába tartozó cégek 68 százaléka növelni tudta árbevételét 2015-ben, derült ki az elmúlt év adatsoraiból. Az árbevétel-növekedés évről évre emelkedik, ami elsősorban a 2015 előtti tőkebefektetések tovább javuló eredményességének köszönhető. Az SZTA befektetései 2015 végén portfóliószinten több mint 16 milliárd forint árbevételt realizáltak, öt társaság a milliárdos küszöböt is átlépte.
Mivel a portfóliócégek zöme friss befektetés, így egyelőre az eredményesség növekedésben látható tendencia érhető tetten, jelentős mértékű eredményességnövekedés időben később (jellemzően a befektetést követő 1-2 évben) jelentkezik, de az árbevétel-növekedéshez képest hasonló tendenciát mutat. A 2015. évi befektetések közül már tízből négy portfóliócég tudta javítani éves eredményét, a 2014 előtti befektetések esetében ez az arány még ettől is jóval magasabb.
A vállalkozások többsége az elmúlt két évben került az SZTA portfóliójába, így a jelentősebb eredmények később várhatóak. A befektetési időszak 2016-os lezárásával az SZTA csapata elsősorban a tömeges vagyonkezelésre koncentrál, emellett keresi azokat a lehetőségeket is – akár egy újabb tőkealap elindításával –, amelyek révén tovább segítheti a növekedés előtt álló hazai kis- és középvállalkozásokat.
Az SZTA által öt év alatt felhalmozott, széleskörű befektetői szakmai tudás komoly alapot jelenthet egy újabb, a hazai kisvállalkozások tőkehelyzetét megerősítő és piaci versenyképességüket javító tőkeprogram elindítására – mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök–vezérigazgatója.
A befektetések átlagos értéke 126 millió forint, amelyhez a legtöbb esetben (összesen az SZTA által kihelyezett tőkeforrás több mint 30 százaléka) privát tőke is társul. Az SZTA a befektetéseken túl a magántőke ösztönzésével növelte a vállalkozások mozgásterét, illetve csökkentette a privát szereplők kockázatát.
A legnagyobb cégportfólióval rendelkező hazai tőkealap országszerte már közel a teljes kihelyezhető tőkeösszeget befektette összesen közel 90 hazai kis- és középvállalkozásba. Ötéves működése során az SZTA összesen 18 exitet hajtott végre,
14 vállalkozásból lépett ki teljesen,
4 befektetésből pedig részlegesen.