Miután a görög állampapírok raliztak egyet az elmúlt hetekben, egyre közelebb került egymáshoz Európa két elátkozott kötvénypiaca, a görög és a portugál. A két ország 10 éves kötvényeinek hozamai azonban már 2015 januárja óta folyamatosan közelednek egymáshoz, miután az Európai Központi Bank beindította az eszközvásárlási programját. Nagy különbség azonban, hogy a görögök nem tudnak részt venni az akcióban, míg a portugálok igen – írja a Bloomberg.
Eközben Görögország nemrég újabb segítséghez jutott hozzá, és ígéretet kapott a hitelezőktől, hogy ismét áttekintik egy esetleges adósságenyhítés lehetőségét. Portugália ezzel szemben egyes befektetők szemében inkább hátrafelé halad. A miniszterelnök ugyanis emelte a béreket a közszférában, és visszafordított néhány olyan intézkedést, melyet az ország 2014-es mentőprogramja során fogadtak el. Ezzel párhuzamosan mindkét országnak meg kell küzdenie a bankjainál található rossz hitelekkel.
Ahogy tehát a befektetők egyre kockázatosabbnak ítélik meg a portugál kormány politikáját, úgy
közelednek egymáshoz a görög és a portugál állampapír hozamok.
A 10 éves görög papírok hozama hat hónapja először csökkent 7 százalék alá, amikor május 25-én megegyezés született a hitelezőkkel. A hozam most nagyjából 7,4 százalékon áll, közel 4 százalékponttal a portugál kötvényhozam fölött. Portugália 10 éves papírja ugyanis 3,2 százalékon forog, ami érezhető emelkedés a 2015 januárjában mért 2,4 százalékhoz képest.
Ráadásul a portugál és a német hozamok közti rés 2015 eleje óta már mintegy 90 bázisponttal 3 százalékpontra nőtt, noha ez még mindig messze elmarad a 2012-es 16 ponttól, ami rekordnak számított a régiós adósságválság csúcsán.
A portugál adósság mindemellett mindhárom nagy hitelminősítőnél (Fitch Ratings, Moody’s, Standard & Poor’s)
bóvli kategóriában van.
A kormány pedig úgy számol, hogy az adósság immáron a második évben csökkenhet, a 2016-os GDP 124,8 százalékára. Az Európai Bizottság várakozásai szerint a portugál gazdaság idén 1,5 százalékkal bővülhet, szemben a 2,6 százalékos spanyol és a 4,9 százalékos ír növekedéssel – amely országok szintén kaptak mentőcsomagot.
A Moody’s szerint
a portugál gazdaság növekedése továbbra is igen szerény lesz
a periféria többi országához képest. Éppen ezért a bővülés nem tudja majd érdemben támogatni a tervezett fiskális konszolidációt, illetve a magas államadósság csökkentését.
A portugál kötvények egyébként 1,9 százalékot gyengültek idén, míg az eurózóna papírjai átlagosan 3,4 százalékot erősödtek a Bloomberg World Bond Indexes szerint. A görög kötvények azonban több mint 11 százalékot izmosodtak.
Ráadásul a Bloomberg által idézett elemzői véleményből az derül ki, hogy bár Görögországban a helyzet jelenleg rosszabb, mint Portugáliában, de javuló tendenciát mutat. Ezzel szemben a portugál kilátások egyre romlanak.