A városnéző buszok miatt figyelmeztet a GVH
![Turisták Budapesten, városnézés, turizmus, városnéző busz, turista](https://cdn.origo.hu/2023/12/lImqMfNgFb17t7OHbiZbljaRkXbhS9IXxaQfcGTZnAk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmMmY0MDMyOTFmODQwYjY4ZmRlNWVmODc1ZDY0Nzdi.webp)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a versenyjogba ütközhet, hogy Budapest 2017-től csak egyetlen cégnek engedne városnéző buszokat üzemeltetni. A tervezett hosszú távú, kizárólagos jogon alapuló megoldás esetén fennáll a veszély, hogy
a vesenyjogilag nem megfelelő modellt vezetik be, és ennek megfelelően semmissé válhat a megkötött szerződés”
– olvasható a Világgazdaság birtokába jutott levélben, amit a GVH elnökhelyettese írt Tarlós István főpolgármesternek még július közepén.
A dokumentumban arra is figyelmeztetett a GVH, hogy 2008-ban már volt az akkori BKV-nak négy évre szóló kizárólagos szerződése az egyik szereplővel (a tenderen vélhetően most is induló City Tour Hop On Hop Off Kft.-vel), és
annak jogszerűségét erőfölénnyel való visszaélés, illetve tiltott versenykorlátozás valószínűsége miatt el is kezdte vizsgálni a hatóság.
Az eljárást csak azért szüntették meg, mert felmondták a szerződést.
A figyelmeztetés ellenére
július 22-én kiírták a húszéves monopóliumról szóló koncessziós tendert
a jelenleg négyszereplős, évi 1,5 milliárd forintot hozó piacon.
A Főpolgármesteri Hivatal korábbi közleménye szerint a koncessziós pályázat célja a piaci körülmények rendezése, valamint a Budapest idegenforgalmi adottságainak megfelelő, színvonalas autóbuszos városnéző szolgáltatás kialakítása.