Sok a hamis gyógyszer, de nem a gyógyszertárakban

„A magyar egészségkultúra jelenleg a béka feneke alatt van” – Mostantól másképp tekintünk a patikákra? dr.life gyógyszer pirula orvosság
Vágólapra másolva!
Magyarországon erős a hamis gyógyszerekkel szembeni védelem nemzetközi összehasonlításban is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta, a szigorú szabályozásnak és az erős felügyeletnek köszönhetően hamis vagy nem engedélyezett gyógyszer még nem került a törvényes gyógyszer-kereskedelembe.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár szerint a határozott állami fellépést erősíti, hogy tavaly január 1-jétől elrendelhető azoknak a honlapoknak az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele, amelyeken hamis vagy nem engedélyezett gyógyszereket forgalmaznak. Azt mondta, az interneten árult hamis gyógyszerek komoly veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezért az ott forgalmazott készítmények állami ellenőrzését, a hamis készítmények elleni küzdelmet, a lakosság átlátható, megbízható tájékoztatását kiemelt kormányzati feladatnak tekintik.

Ki tudja, mi van bennük? Forrás: Dreamstime

Az interneten vásárolt, ellenőrizetlen forrásból származó termékek többféle veszélyt is hordozhatnak. Tartalmazhatnak vényköteles vagy tiltott hatóanyagot, de előfordulhat, hogy olyan anyagot is, amely nem gyógyszerhatóanyag, hanem például veszélyes gyomirtó. Míg az engedéllyel rendelkező ellátónál vásárolt gyógyszer esetén a gyártó, a nagykereskedő, a gyógyszerész, illetve az orvos vállalja a felelősséget, a törvény megkerülésével megvett gyógyszerek esetében a felelősséget nem lehet megállapítani – mondta.

Folyamatos ellenőrzések

A kormány háttérintézményének, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) lehetősége van az adott gyógyszer útját a gyártóhelytől a gyógyszertárig ellenőrizni. Így biztosított a gyógyszerek minősége, hatásossága, biztonságos alkalmazhatósága és a gyártóhelyek megfelelősége. Az intézet felügyeli továbbá a gyógyszer-nagykereskedők tevékenységét és a kiskereskedelmi gyógyszerforgalmazást is.

Biztonsági elem

A gyógyszerbiztonságot erősíti egy múlt év végén megjelent uniós jogszabály is, amelynek alapján a gyártónak minden vényköteles terméket biztonsági elemmel kell majd ellátnia, ennek segítségével dobozonként lesz nyomon követhető a gyógyszer a gyártástól a gyógyszertári, kórházi kiadásig. A határozott állami fellépést erősíti, hogy egy rendszeresen frissített lista is elérhető ezekről a hamis vagy nem engedélyezett gyógyszerekről, készítményekről. A listán a készítmények neve és hatóanyaga mellett szerepel az is, hogy miért veszélyes az adott termék megvásárlása az illegális csatornákon.

Engedély nélkül szabálytalan

Rétvári Bence elmondta, hogy az étrend-kiegészítők forgalmazásának ellenőrzését is kiemelt feladatnak tekintik évek óta. Ha a termék nem felel meg a jogszabályoknak vagy a használata kockázatos, akkor az OGYÉI megtilthatja a készítmény forgalmazását, beszüntetheti az adott honlapot, letilthat hirdetéseket, bírságot szabhat ki. Az engedély nélküli gyógyszerforgalmazás szabálysértésnek minősül, a hamis, hamisított vagy Magyarországon nem engedélyezett gyógyszerek forgalmazása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!