A volt gyerekrabszolgák perelhetik a Nestlét

Nestlé
Vágólapra másolva!
Volt gyerekrabszolgák az Egyesült Államokban pert indítottak három multinacionális vállalat (köztük a Nestlé) ellen, a vád szerint a cégek tudatosan elősegítették a gyerekrabszolgaság fennmaradását Elefántcsontpart kakaóültetvényein. A cégek a legfelsőbb bíróságon akarták megakadályozni a per elindulását, de keresetüket a testület elutasította.
Vágólapra másolva!

A Nestlé és két másik multinacionális vállalat azért fordult az amerikai legfelsőbb bírósághoz, hogy ne engedélyezze a cégek ellen indított gyerekrabszolgasági per lefolytatását. A három vállalat keresetét a bíróság elutasította, így az alacsonyabb rangú bíróságokon elkezdődhet a per, írja a Reuters hírügynökség.

Volt gyerekrabszolgák perelnek

A per 2013-ban indult, Maliból származó korábbi gyerekrabszolgák indították a Nestlé, a Cargill és az Archer-Daniels-Midland cégek ellen. A vád szerint a cégek megsértették az emberi jogokat, mert

annak teljes tudatában vásároltak kakaót Elefántcsontpartról, hogy a helyi kakaótermesztésben gyerekrabszolgákat használnak.

Sőt, a vád szerint a cégek pénzügyi és technológiai segítséget nyújtottak a helyi kakaótermesztőknek, ezzel aktívan részt vettek a gyerekrabszolgaság elősegítésében.

A Nestlé kész megvédeni magát

A Nestlé csalódott hangvételű közleményben reagált a bíróság döntésére, de emlékeztetett arra, hogy az ügy újra a legfelsőbb bíróság elé kerülhet, most csak annyit mondtak ki, hogy előbb el kell kezdeni az eljárásokat az alacsonyabb rangú bíróságokon.

"Várjuk az eljárások lefolytatását,

hiszünk benne, hogy a jog és a tények a mi oldalunkon állnak"

- írta a Nestlé. A vállalat szerint a gyerekmunka "elfogadhatatlan", és "szemben áll mindennel, amit a Nestlé képvisel".

A Nestlé szerint a jog és a tények az ő oldalukon állnak Forrás: 123rf.com

Volt már egy ítélet

Egy San Francisco-i fellebbviteli bíróság 2014-ben már elutasította a három cég keresetét, a legfelsőbb bíróság most ezt az ítéletet hagyta jóvá.

A három cég egyébként a legfelsőbb bíróság egy 2013-as döntésére hivatkozva kérte a testületet, hogy ne engedélyezze a per lefolytatását. Akkor 12 nigériai személy perelte volna amerikában a Royal Dutch Petroleum holland-brit céget államilag támogatott kínzás és emberölés elősegítéséért. A legfelsőbb bíróság akkor helyt adott a keresetnek azzal, hogy a törvény, amire hivatkozva a nigériaiak pereltek volna, csak az Egyesült Államok területére vonatkozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!