A korábbi évekkel ellentétben, 2015 során már nemcsak volumenében, hanem arányaiban is nőni tudott a hazai online kiskereskedelmet kiszolgáló logisztikai szektor. A csomagszám-emelkedés hátterében:
Az egyes kézbesítési módok között a házhoz szállítás, valamint a fixpontos átvétel aránya nőtt leginkább. Előbbi az összes online rendelés 44 százalékát, utóbbi pedig 21 százalékát (kb. 4,6 millió csomag) teszi ki a vásárlások száma alapján.
4 százalékpontos bővülést ért el a fixpontos átvételi móddal rendelkező webáruházak aránya, így tavaly az e-kereskedők már mintegy 68 százaléka rendelkezett átadópontos átvételi megoldással.
Az online vásárlók egyértelműen nyitottak a köztes átvételi megoldásokra, ugyanis évről-évre egyre több csomagot kérnek átadópontra – legyen az csomagautomata vagy valamilyen üzlet – ahol így saját időbeosztásuknak megfelelően bármikor átvehetik rendelésüket.
A vásárlói igényekre reagálva a megkérdezett áruházak fele jelezte, hogy tervezi idén az átvételi lehetőségeinek bővítését. A kibővült logisztikai paletta viszont kihívás elé állítja a webáruházakat, hiszen az egyes szolgáltatók eltérő működése és árazási struktúrája miatt nem feltétlenül éri meg a csomagszámok több logisztikai cég közti megosztása. Célszerűbb olyan partnerrel szerződni, aki fixpontos és házhoz szállítási szolgáltatást is kínál, egy kézből.
A logisztikai szolgáltatók elérhetőségét tekintve a legtöbb webáruház – immár évek óta – a GLS szolgáltatásait (házhoz szállítás + GLS csomagpont) veszi igénybe. Ők mind csomagszám, mind szerződésállomány tekintetében élen járnak a hazai e-kereskedelem logisztikai kiszolgálásában.
A GLS mellett ugyancsak komplex megoldást kínál további három, nagy csomagszámmal és szerződésállománnyal rendelkező logisztikai cég is: a Magyar Posta (házhoz szállítás + PostaPontok), a DPD (házhoz szállítás + DPD Pickup csomagpontok) valamint a Sprinter (házhoz szállítás + Pick Pack Pont-hálózat) is.
A nagy logisztikai szereplők árnyékában, ugyanakkor látványos terjeszkedésbe kezdett az alig egy éve, kockázati tőke bevonásával indult Foxpost is. A magyar startup egy év leforgása alatt több mint 200 webáruháznál jelent meg logisztikai partnerként. Ráadásul
az innovatív csomagautomata-szolgáltatását az e-kereskedők a legjobbra értékelték
az átadópont megoldások között.