A mostaninál jóval több vendéglátóipari egységre lenne szükség Magyarországon. Legalábbis a K&H: üzletet ide! program eredményei szerint a szavazók 14 százaléka szeretne a közelében új vendéglátóhelyet, vagyis országszerte 2500 új egységre lenne szükség.
A vendéglátáson belül az
éttermekre van a legnagyobb igény,
közel 700 új vendéglőt hiányolnak a szavazók. Szintén népszerű a cukrászda, amelyből 500-zal több kellene. Emellett országszerte
közel 400 új kávézó és 337 új szórakozóhelyet nyitnának.
A sörözők-borozók kevésbé népszerűek, 150 kocsmával bővítenék a jelenlegi kínálatot,
legkevésbé pedig a bárok hiányoznak
a programban részt vett szavazóknak. Vendéglátóipari helyeket a legtöbben még mindig Budapesten hiányolnak, ezek közül csak a szórakozóhely kategória a kivétel: leginkább az Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön hiányoznak a buli helyszínek.
A bank összesítéséből kiderül az is, hogy egy-egy vendéglátóipari egységnek többek között kedvező árakkal, interneten közzétett információkkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy kipróbálják a helyiek. Ahhoz pedig, hogy a kipróbálásból visszatérő vendégek legyenek, a finom ételek és a tisztaság mellett a jó megközelíthetőségre és bankkártya-használati lehetőségre is szükség van.
A nemzetközi szinten már kipróbált, és sikerrel alkalmazott koncepció alapján elindított K&H: üzletet ide! program lényege, hogy igyekszik összekötni a keresletet a kínálattal. Egy online interaktív térkép segítségével a lakók bejelölhetik, hogy pontosan hol szeretnének új üzletet vagy szolgáltatást látni. A leadott szavazatok összesítése pedig megmutatja a lakossági igényeket. A program emellett hozzájárul ahhoz, hogy egy-egy mikroközösség tegyen azért, hogy az igényeinek megfelelően alakuljon a környékbeli kínálat.
Január közepén az online térkép látogatóinak száma meghaladta a 250 ezret. Emellett
közel 48 ezer szavazat érkezett közel 18 ezer üzletre, szolgáltatásra.
A program folytatódik 2017-ben is, a bank várakozásai szerint az év végén több mint 350 ezer látogatónál tart majd a térkép, amelyen több mint 20 ezer üzletet jelölnek majd be a résztvevők.