Izzanak a feltörekvő piacok

RED SQUARE Oroszország Moszkva Vörös tér
People walk across Red Square during a snowfall in Moscow on October 9, 2015. AFP PHOTO / DMITRY SEREBRYAKOV
Vágólapra másolva!
A UBS Wealth Management közlése szerint az összesen 2100 milliárd dollárt érő ügyfeleik készek arra, hogy a tavalyi rali után növeljék kitettségeiket a feltörekvő piacokon.
Vágólapra másolva!

Ebben az évben a feltörekvő piaci eszközök közepes vagy magas egyszámjegyű hozamot produkálhatnak – idézi a Bloomberg Michael Bolligert, a UBS Wealth Management feltörekvő piaci részlegvezetőjét.

Az ügyfelek pedig idén kényelmesen fektetnének a fejlődő gazdaságokba, miután 2016-ban a részvények és a kötvények egyaránt szépen teljesítettek, ráadásul várhatóan idén is folytatódik a tőkebeáramlás a térségbe – tette hozzá.

Növekvő vonzerő

Jó év volt a 2016-os, és ezt az emberek is felismerték – hangsúlyozta Bolliger.

Az ügyfeleknek szükségük van néhány negyedévnyi jó teljesítményre, hogy felpörögjenek, és megemelkedjen az érdeklődésük.

Jelenleg éppen ez történik – mondta.

Nem áll le a hozamvadászat Forrás: Jason Li/EyePress

A példa nélküli jegybanki élénkítés tavaly globális vadászatot indított a magasabb hozamokért, megnövelve a keresletet a fejlődő gazdaságok eszközei iránt. A befektetők étvágya pedig még mindig igen erős. Ezt támasztja alá, hogy a január 25-én véget ért héten a feltörekvő piaci részvényekbe fektető alapok

1 milliárd dollárnyi új tőkét vonzottak,

ami három hónapja a legnagyobb összeg volt – derül ki az EPFR Global adataiból.

Ezzel párhuzamosan Bolliger három olyan témát, illetve területet emelt ki, amelyre meglátása szerint érdemes komoly figyelmet fordítani a következő időszakban.

Lehetőségek és kockázatok

A UBS ügyfelei minimálisan vagy egyáltalán nincsenek jelen a Közel-Keleten. Mindazonáltal a jelenleg futó reformprogramok, valamint az olaj- és gázexporttól való függőség csökkentésével kapcsolatos tervek kedvező lehetőségeket jelenthetnek a hosszú távú befektetőknek.

Bolliger

kiemelte továbbá az orosz részvényeket,

melyek a személyes kedvenc eszközeinek számítanak. Meglátása szerint az orosz gazdasági recessziónak vége, és a növekedés akár 1,5 százalékig fokozódhat. Éppen ezért Bolliger átállást javasol az orosz kötvényekről a részvényekre.

Nagy kedvenc lehet az orosz piac Forrás: AFP

Van azonban egy negatív tényező is, amely kellemetlen hatást gyakorolhat a feltörekvő piacokra: az Egyesült Államok munkaerőpiaca. A gyorsuló bérinfláció ugyanis arra késztetheti az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet, hogy ebben az évben a tervezett két kamatemelés helyett

akár négyszer vagy ötször is szigorítson.

Egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén a dél-afrikai és a török fizetőeszközök szenvednének a leginkább – hangsúlyozta Bolliger.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!