A kereskedelmi banki gyakorlathoz képest enyhébb hitelfedezeti elvárásoknak leginkább a kis cégek örülhettek:
a befogadott hitelkérelmek több mint fele (54 százaléka) a 0 és 200 millió forint éves árbevétellel rendelkező mikrovállalkozásoktól érkezett.
A versenyképességi hitelprogramok nagy előnye, hogy ezekből akár kezdő vállalkozások is forráshoz juthatnak: a hitelkérelmek mintegy 15 százalékát 2015 januárja után alakult cégek adták be, és a kérelmezők között felülreprezentáltak voltak azok a cégek, amelyek kereskedelmi banki szempontból kevésbé hitelképesek. A Budapest Bank adatai szerint a versenyképességet célzó programok elérték azon céljukat, hogy azokat a vállalkozásokat támogassák, amelyek életképességük és jövedelemtermelő képességük ellenére piaci alapon nem vagy csak jelentősen drágábban jutnak forráshoz.
A Budapest Banknál a vállalkozások átlagosan 84 millió forintos hitelt igényeltek. A 150 millió forint feletti hitelkérelmek aránya elenyésző.
A legmagasabb összegű hitelkérelmek a Közép-magyarországi és az Észak-alföldi régiókból érkeztek, átlagosan 106 millió forint összegben,
míg a legalacsonyabbak a Dél-dunántúli régióból, átlagosan 38 millió forint összegben. (Mivel a hitelkeretek nagyobb részét adó GINOP megkötése szerint a finanszírozott projektek a Közép-magyarországi régión kívül valósulhatnak meg, az itteni vállalkozások vidéki telephelyükön vagy fióktelepükön valósítják meg tervezett beruházásukat.)
A beadott hitelkérelmek 35 százalékban a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalkozásoktól érkeztek. A kérelmek 25 százaléka a kereskedelmi, 18 százaléka a feldolgozóipari, 13 százaléka az építőipari, 5 százaléka a turizmusban aktív cégektől érkezett. (Mivel a jelenlegi ciklusban a vissza nem térítendő támogatások fő célcsoportja a feldolgozóipar, így a többi iparág szereplői elsősorban a kkv-k versenyképességének növelését célzó programokban tudnak uniós forrást igényelni.)
A legmagasabb összegű hitelkérelmek a feldolgozóipari cégektől érkeztek, átlagosan 124 millió forint összegben,
míg a legalacsonyabb összegű hiteleket a turizmusban tevékenykedő vállalkozások igényelték, átlagosan 42 millió forint összegben.
A Budapest Bank már az előző európai uniós programozási időszakokban is segítette ügyfeleit a forráshoz jutásban, az új ciklusban pedig az MFB pályázatán nyertes konzorcium tagjaként vállalta, hogy saját fiókhálózatán belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetíti az uniós hiteltermékeket.