Európában a méret a lényeg

euró, deviza, devizapiac, grexit
Nem bíznak benne.
Vágólapra másolva!
A legnagyobb európai cégek sokkal nagyobb részvényhozamokat tudnak generálni, mint kisebb társaik – állítja egy makrogazdasági elemző, aki éppen ezért a nagyokat preferálja a kicsikkel szemben.
Vágólapra másolva!

Az európai nagyvállalatokra szavaz a KKR & Co. elemzője, mivel úgy látja, azok részvényei sokkal szebb eredményeket tudnak produkálni, mint a közepes, illetve a kisvállalkozások. Ezzel Henry McVey szembemegy az olyan nagybankok véleményével, mint a JPMorgan vagy a Credit Suisse – írja a Bloomberg.

Az elemző úgy látja, a kontinens nagyvállalatainak nyereségei sokkal lendületesebb felívelést mutathatnak, tekintve, hogy a cégek elmúlt időszakban elért profitjai közel 12 éves mélypont körül mozognak.

Európa talpra állása

Éppen ezért

a nyereségek felfutása a nagyobb cégek papírjai felé terelheti a befektetőket,

melyek profitjai az elmúlt években igencsak nyomottak voltak – hangsúlyozta McVey. Ezzel szemben viszont a közepes, illetve kisvállalkozások Európában szárnyaló eredményeket tudtak felmutatni a közelmúltban,vagyis kisebb mozgástérrel bírnak fölfelé.

Az Euro Stoxx 50 index idei teljesítménye Forrás: Investing.com

Következésképpen

az európai részvények ebben az évben szép ralit produkálhatnak, különösen a francia elnökválasztások után.

Nem véletlen, hogy az elemzők jelentős része is egyetért ezzel a megállapítással. A konszenzus alapján a profitnövekedések beindulása, az infláció visszatérése, valamint az amerikai árakhoz képest az európai papírok nyomott értékeltsége egyaránt optimizmusra ad okot a régióban. Az MSCI Europe Index idén nagyjából 5 százalékot izmosodott.

Részvények és időtávok

Rövidebb távon McVey arra számít, hogy a ciklikus iparágakban utazó társaságok részvényei felülteljesítők lesznek majd a szélesebb piachoz képest, ahogy a nyersanyagtermelők és a bankok nyereségei fölpattannak. Ráadásul a hitelintézeteket az Európai Központi Bank politikája is támogatja – tette hozzá az elemző.

Hosszabb távon viszont a szakértő a technológiai cégeket javasolja a befektetők számára, mivel ezen a területen magasabb növekedésre és erősebb hozamokra számít.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!